2018. március 14., szerda

59. Mind megtettük

Sziasztok!

Nem,én sem így terveztem, de sajnos  az egyetem minden nap áthúzza a terveimet, amitől már égnek áll a hajam, és akárhányszor arra gondolok, hogy milyen sok van még hátra, legszívesebben elsírnám magam. 
Ne haragudjatok, nem akartam egy rövid, semmiről nem szóló részt feltenni, viszont mire elértem ezt a hosszúságot/tartalmat, addig igencsak sok idő - közel 2 hét - telt el. Viszont a jó hír az, hogy már csak legfeljebb kétszer fogok bocsánatot kérni a késedelmekért.


xx Lu



Eire

Fal fehér vagyok, és úgy szorítom szegény Britanny kezét, hogy úgy érzem, kis híján el is töröm néhány ujját.
- Hol vannak? - súgom oda, és közben odaintek a terem túl felén ácsorgó ismerősöknek, köztük néhány olyannak is, akiket ha agyon vernek se tudnék pontosan megnevezni. A lényeg, hogy ismerik, szeretik Niallt, és őt jöttek felköszönteni.
- Perceken belül ideérnek, ne aggódj - egy újabb poharat nyom a kezembe, egyúttal pedig leteszi az üreset a többi mellé a könyöklőre. - Igyunk még egy pezsgőt, és kezdj csak el bemutatni mindeninek. Kell egy pasi.
- Brits! - felháborodva kapom fel a fejem. - És Harry?
- Na ne, ezt most ne- belekortyol az italába, és még kettőt elvesz.
- Mi történt, amíg Soniara vigyáztatok?
- Semmi.
- Valaminek kellett történnie, különben nem lennél ilyen - méregetem, hátha elárul valamit a testtartása, az arca, vagy az, ahogy idegesen toporog a felhőkarcoló szandáljában.
- Szerintem Louis téged keres - bök a fejével elénk, és valóban ott áll Lou néhány méterre, és int a kezével, hogy menjek.
- Erre még visszatérünk- figyelmeztetem, és a teli poharam letéve elindulok a terem közepe felé.
- Alig várom - forgatja a szemét, és olyan cinikusan horkant fel, mint talán még soha életében. Pedig mestere a technikának.
Legyintek, és úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna, inkább Louis felé sietek, hátha tud valamit a fiúkról.
- Most állt ide a kocsi - a hangja olyan lelkes és buzgó, hogy nekem is azonnal elpárolog az idegességem, helyette pedig alig várom, hogy ismét láthassam a férjem bicegni.
- Végre! Már azt hittem eltévedtek, vagy történt valami. Megyek, köszönök nekik - amint újra megtennék egy lépést, Louis megfogja a karom, és finoman visszaránt.
- Nehogy kimenj! Itt bent kell lenned. Elvégre te "csajos programon vagy Gigivel" - eszembe jut a fedősztori, és emiatt megcsappant lelkesedéssel, de továbbra is boldogan, izgatottan várok tovább. Kisvártatva megérkezik Gigi is mellém, hogy minket vegyen észre a lehető legkésőbb a hamarosan betoppanó Niall.
- Itt van a torta, majd behozzák, amikor szólunk - látom rajta, hogy élvezi ezt az egészet, de már nincs időm válaszolni, mert megérkezik Liam, tartja az ajtót Niallnek, aki rutinos, ám megfontolt mozdulatokkal szökdécsel be.
- Mi a f...Liam, arról volt szó, hogy csak páran leszünk - a döbbenet után széles mosollyal az arcán ácsorog, amikor mindenki tapsolni kezd, Harry és Zayn pedig megérkezik egy hatalmas tortával.
- Boldog születésnapot, Nialler - finomat hátba veregeti Liam, én pedig alig bírom kivárni, hogy odafuthassak hozzá, megölelhessem és össze-vissza puszilhassam az arcát.
Tesznek pár lépést a tömeg felé, a rég nem látott barátok, ismerősök gyűrűjében áll Niall, döbbenten mosolyog, kezet fog és puszikat osztogat.
Victoria jól mondta. És Erin is. Mindenki. Én soha nem fogom tudni nem imádni ezt az embert. Történhet bármi, a végén úgy is ott kötök ki, hogy egy barom vagyok, és ő is, de egymáséi, és ezen semmi és senki nem tud változtatni. És remélhetőleg nem is akar.
Minden másodperc legalább egy órának tűnik, és amikor eljön a megfelelő alkalom, óvatosan Niall mellé sétálok, és megfogom a kezét.
- Boldog születésnapot, Szerelmem - a fejem ráhajtom a vállára, és együtt nézzük, ahogy a miniatűr tűzijáték leég a torta tetején.
- Köszönöm - homlokon csókol, és kézen fogva állunk egymás mellett, én rá, ő pedig a mankóira támaszkodva.
Fogalmam sincs, melyikünk kezd el előbb pityeregni, de mire végig énekli a kis tömeg körülöttünk a Happy Birthday-t, és elfújja a gyertyákat, már mindketten hüppögünk. El sem tudom képzelni, hogy mi lenne, ha ennél jobban szeretném, ha ennél is jobban nyomná a mellkasom az a boldogság, amit most érzek, és ha nem lennék meghatódva, eszembe jutna minden egyes szó, amit valaha könyvben olvastam, akkor sem lenne elegendő a szókincsem, hogy elmondhassam, mit jelent nekem ez az ember. Viszont ez láthatóan nem zavarja Niallt, megelégszik azzal, hogy itt vagyok vele, fogom a kezét, és minden mozdulatát figyelem, miközben egyesével fogadja a gratulációkat. De egy pillanatra sem felejtem el, hogy néhány méterre tőlünk, Gigi táskájában lapul az egyik ajándéka, sőt, egyre inkább izgulok, ennek ellenére tartom magam a végső döntésemhez, hogy majd akkor kapja meg, amikor kettesben maradunk, mert sokkal több ismeretlen van itt számomra, mint terveztem, és mégiscsak egy méregdrága ruhában vagyok, amiben bár tökéletesen kapok levegőt, és mozogni is tudok, eléggé megterhelőnek tartom benne az ácsorgást és azt, hogy néha Sonia megunja a keresztszüleit és az apját, és átkönyörgi magát az én karjaimba, amikor épp nem a padlón kezd önfeledten száguldozni négy kerék meghajtásban. Szóval az ajándék várat magára, legalábbis az enyém, viszont a többiek szép sorban adják át neki.
Lazul az embergyűrű körülöttünk, szétszélednek a vendégek, Niall pedig hatalmas vigyorral az arcán bontja ki a fiúk további ajándékai.
- Ne csináljátok már, Liamnek már sikerült megríkatnia, muszáj ezt nyilvánosság előtt folytatni, - nevetve csuklik, és szorongat egy borítékot.
- Sosem leszel igazi férfi, bakker - böki meg kicsit Harry, ezzel is arra buzdítva a férjem, hogy kezdje már el kibontani a meglepetésüket.
- De ugye nem játékpénz? - áll meg hirtelen egy pillanatra. - Mert az már kezd rettentő unalmassá válni.
- Ha nem pofáznál ennyit, már tudnád, hogy nem az -szól közbe Louis is, aki Zayn mellett állva irtó édesen izgul, hogy mit fog szólni hozzá Niall.
Én is csak annyit tudok, hogy valami olyan, amire valószínűleg mindig is vágyott, de mégsem vette meg magának, mert mindig talált valami kifogást. Gondolom az is erősen közrejátszott, hogy egy ideje már mellette vagyok, és az elmúlt két évben elég sokat kellett a gyerekvállalás miatt félnünk, küzdenünk és izgulnunk.
Végre valahára kihúzza a félbe hajtott lapot és egy köteg kártyát. Engem elkap a nevetés, és szégyen, nem szégyen, belekuncogok Niall ingébe, mert baromira aranyos mind a csomagolás, mind a körítés. A kék-ezüst szélű lapocskák pedig a régi autós kártyákra emlékeztetnek, csakhogy ezeken itt NFL játékosok vannak.
- Nem, ez nem lehet igaz- hebeg Niall megilletődve. -Ez a teljes gyűjtemény, srácok, ez lehetetlen!
- Nem az! - Mosolyog Zayn, és kihúzza magát, ahogy a többiek is.
- És ez még nem minden, olvasd el ami a papíron van! - Szól közbe Liam is, aki már türelmetlenül hintázik előre-hátra.
Niall pedig olvasni kezd. Elmélyülten, tágra nyílt szemmel, először meglepetten, a végén pedig ismét  a könnyeivel küzdve.
Ugyanis a barátai, ez a négy fantasztikus ember, kiegészülve Gigivel, megvették neki a következő szezonra a bérletet, így ha akarja, minden egyes meccsen ott lehet.
- Isten éltessen Neil - Harry olyan büszke magukra, hogy már-már ijesztően széles vigyor ül ki az arcára. Niall pedig felhagy a macsóskodásával, megszorítja a kezem, és csak annyit mond: - Látni fogom mindet!
Ettől én is meghatódom, és a kezét szorongatva örülök vele együtt.
- Boldog szülinapot, még egyszer - Gigi is odacsapódik hozzánk egy puszira meg egy ölelésre. - Na de most már irány a torta, annyira kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz szólni!
A férjemnek nem igazán kell ennél több, kisfiús lelkesedéssel biceg oda az állványhoz, megragadja a kést és gondolkodás nélkül beledöfi. Igaz, csak az elején lelkes, aztán többen segítenek neki, a végén meg már teljesen önkiszolgálóvá válik a dolog, és a gyönyörű műalkotásból nem marad más, csak egy kis cukormáz meg krémmel összetapadt piskótamorzsa.



Niall

Mindenem remeg, rettenetesen izgatott vagyok. Nem csak azért, mert temérdek rég nem látott ismerőssel találkozhatok most, hanem mert a fejem búbjától egészen a lábujjaimig tele vagyok boldogsággal, hálával és szerelemmel. Megfeledkezem arról az apróságról is, hogy most még rettenetesen fárasztó a járkálás, bármennyire is élvezem, hogy nem vagyok ágyhoz kötve, azért érződik a hatása a jó néhány napos pihenésnek, és pár óra után muszáj leülnöm, és úgy beszélgetnem.
Inni nem nagyon iszom, egyrészt, hogy lefekvés előtt be tudjam venni a fájdalomcsillapítóimat, másrészt annyi mindenkivel futok össze, hogy szinte be nem áll a szám, és minden, amire vágyom most is, az csak egy pohár víz.
- Tessék - Eire lehuppan mellém az egyik székre, és amíg én a poharat szorongatom, addig átveszi az ölébe a lányunkat. - Jól érzed magad?
- Igen, köszönöm - mosolygok és közelebb hajolok egy apró csókért.
- Ne nekem köszönd, a többieknek, engem csak irányítottak mindenfelé - rég nem láttam őt ennyire felszabadultnak és boldognak. Talán ez a pici kis pezsgő, vagy a hangulat teszi, de ahhoz képest, amilyen fél éve volt, szinte ragyog. Állandóan mosolyog, az arca sem olyan sápadt, és a szemei folyton csillognak. Nem tűnik fáradtnak, holott tudom nagyon jól, mennyire meg tudja viselni az embert egy bő fél napos utazás, pláne ha van egy gyereke, vagy rengeteg táskára és még több barátra kell odafigyelni. Eire ráadásul még az a tipikusan túlaggódó típus is, ezért gondolom miután megérkeztek még órákig képtelen volt elaludni, csak hogy megbizonyosodjon arról, minden és mindenki a legnagyobb rendben van, épségben megérkezett, nem hagytak semmit el a gépen vagy a taxiban, és ha még ettől sem dőlt volna ki, akkor szinte száz százalék, hogy még beszélgetett vele Louis vagy Liam.
- Gyönyörű vagy - megfogom a kezét, és annak ellenére, hogy lesüti a szemeit csak őt nézem. A halvány pírt az arcán, az előre bukó tincseit, a jőt, aki még mindig kitart mellettem, még mindig itt van velem, szeret, elfogad és támogat. Soha ennyire még nem szerettem még őt, mint most, ebben a pillanatban.
- Varj meg itt, mindjárt jövök - elnézést kérve kihúzza kezet az ujjaim közül, és Soniát tartva elsétál a tömeg irányába.
Megkocogtatja Gigi vállát, aki bőszen bólogatni kezd, majd egy gyors cserét követően a lányunk Gigiékhez, egy apró kis zöld csomag pedig Eirehez kerül. Idegesen igazgatja a ruháját. Óráknak tűnik, mire visszaér ide, de szerintem ő is legalább ennyinek érzi.
- Nem tudom, mikor lenne a legmegfelelőbb ezt odaadni, és lehet, hogy most teljesen hülyét csinálok magamból, de tudom, hogy te ezért nem fogsz neheztelni. Legalábbis baromira remélem, mert jobban izgulok, mint az esküvőnk napján, Niall.
- Ne viccelj, annál bizarabb érzésed sosem lehet, mint nekem, mielőtt megkértem a kezed - harsányan felnevetek, mert eszembe jut milyen bénának és idétlenek éreztem a helyzetet.
Letérdelni elé, érthetően beszélni, miközben égeti a térdem a forró homok és a szemembe tűz a nap. Semmit sem láttam, csak a sziluettjét, ahogy leomlik elém, a nyakamba ugrik és vagy háromezerszer kimondja, 'igen', miközben mindketten fulladozunk a könnyektől.
- Azt majd meglájuk - megköszörüli a torkát, izgatottan visszapillant újdonsült barátnője felé.
Lekapcsolódik jónéhány lámpa, sejtelmes kékség terül szét mindenhol, amint egy óriási kivetítőn megjelenik egy kép. Róla, és rólam. Ő hófehérben, én szmokingban, a fehér rózsával a zakóm elején. Pontosan az után, hogy kimondtuk az igeneket, megcsókoltam, és hivatalosan is Mrs Eire Reed Horan lett.
- Szivem? - visszanézek rá, de ő már nem a szeken ül.
- Ne haragudj, nem tudok letérdelni ebben a szörnyen szoros ruhában. Niall James Horan, megtisztelnél azzal, hogy újra megesküdsz velem!? - a végére elbőgi magát, és rebegő pillákkal, tágra nyílt szemekkel néz rám.
Azt hiszem, ennél szebb születésnapom sosem lesz.
- Megtisztelnél - felküzdöm magam a székből, és a remegő vállakat körbefonom a karjaimmal és még vagy tízszer kimondom, miközben apró puszikat hagyok az arca mindkét oldalán, a szája sarkában, végül a tenyerében. - Akár most is.
- Szeretlek - fuldokolva omlik a karjaimba, és csak ekkor tűnik fel, hogy mindenki tapsol. Néhányan sikítanak, és örömükben élesen fütyülnek.



Britanny

Amellett, hogy tökéletesen tisztában vagyok a pozíciómmal és csúnya szóval élve a "helyemmel" a társaságban, kicsit rosszul esik, hogy már hosszú percek óta parkolópályán vagyok. Sorra kapom a pezsgőt, és hiába van nagyjából másfél deci csupán kiöntve, azért a nyolcadik után erősen megcsapva érzem magam, és kénytelen vagyok kimenni a levegőre. Unottan elsétálok a terasz szélére, és leülök az extra szűk és rövid ruhám ellenére a lépcsőre. Lerúgom a cipőm, és a két poharam összekoccintva kívánok magamnak minden jót, majd egy-egy kortyocskát kiiszok mindegyikből.
Az arcomnak csapódó langyos levegő jól esik, habár most baromira vágyom a hideg Londonba, ahol sokkal jobban érzem magam. Elég volt nekem másfél nap Los Angeles, nem hiányzik többet a napsütés, a meleg és a szabadság. Ráadásul kicsit megégtem napközben, és érzem, ahogy egyre inkább húzódni kezd a vállamon és az orrom környékén a bőröm - remek.
- Azt hittem Soniaval vagy - hirtelen összerezzenek Harry hangjától, és automatikusan megpróbálom elrejteni legalább az egyik poharamat, hogy ne tűnjek egy lecsúszott alkoholistának. Bár, nem mintha szégyellnem kéne, hiszen nincs, aki megállíthatna, még akkor sem, ha fel akarnék szállni a transzszibériai vodka járatra.
- Nem, ő most bent van Eire körül, az előbb még sétálgatni próbáltak - Istenemre esküszöm, hogy nem akarok egy érdektelen bunkó lenni, de amint kedvesen viselkednék, megint beszuszakolna a barát zónába, amiből már roppantul elegem van. 
- Mi baj?
- Elfáradtam - közlöm csak annyira semlegesen, amennyire a helyzet engedi.
- Nem hangzik valami őszintének - az oldalával kicsit meglök, és addig birizgál, amíg el nem kezdek vigyorogni, mint a vadalma. - Na, ez már jobb.
- Mi? - oldalra kapom a fejem, és csak őt látom. Nem tudom, hogy a pezsgő, vagy a meleg teszi, de az egész látóköröm beszűkül, és csak az ő arcát látom.
- Ez - emeli fel a kezét és az arcom előtt mutatja a mosolyom vonalát. - Ez a Britanny, aki mosolyog, meg minden.
- Ha állandóan ezt csinálnám, bolondnak néznének. Ja, meg elfáradnék - megfeledkezve a nem létező szégyenérzetemről, mégiscsak visszaveszem a másik pezsgős poharam, és abból is kiiszom a maradékot. -Egészségünkre!
- Remélem ezt nem fogja eltanulni tőled a keresztlányunk - rosszallóan csóválja a fejét, és közben megpróbál teljesen komoly arcot vágni. Helyes kölyök, kár, hogy átlátok rajta.
- Majd ezt akkor mondd, ha te is józan leszel - félrebillentem a fejem, mert egyrészt már nehezemre esik tartani, másrészt tényleg elragadó a botladozó nyelvű fiú itt mellettem.
- Én akkor sem néznélek bolondnak - elkomolyodik, de azért ott marad egy kis darab a jókedvéből a szája sarkában.
Én pedig, mi tagadás, megnémulok.
Sokszor lepörög előttem néhány dolog az életemből. Leginkább az a pár srác, aki korábban nagyon megszerettette magát velem, aztán mégis csak valami elromlott, és inkább hagytuk az egészet a francba. Az első barátom, aki alig merte megfogni a kezem, amikor apukám a közelben volt. Vagy a második, közvetlenül gimi után, aki engedélyt kért ahhoz, hogy elvihessen kocsikázni. Nem mondom, elég rendesen betéptünk a Liffey partján, de hát akkor is édes volt, ahogy megkérdezte anyáékat, hogy elmehetek-e vele egy kis időre. Aztán az egyetem alatt Jeremy, aki csak egy rövid ideig volt az életem része, mert vissza kellett mennie Amerikába a szemeszter végén. Ő még virágot is hozott nekem és anyának, egyfajta hivatalos búcsú ajándékként. A személyesen nekem szántról pedig ne is beszéljünk — főleg mert nem emlékszem sokra belőle, mert akkor is rettenetesen berúgtam, elszívtunk rá egy füves cigit, és igazi ágykeret szaggató éjszaka helyett felváltva okádtunk a kolesz férfi mosdójában. És most itt van Harry, a legjobb barátnőm legjobb barátja, az én drága keresztlányom keresztapja, aki az évek alatt sunyi módon beleivódott az életembe. Ő mindegyiken túltesz, még ha csak nem is volt köztünk semmi.
- Mire gondolsz? - kizökkent a gondolatmenetemből, és újra a teraszon találom magam.
- Nem akarod tudni - elnevetem magam, mert rettenetes ember vagyok, nem is értem, hogy voltak képesek a barátaim rám hagyni egy élő, igazi gyereket, arról nem is beszélve, hogy ha Harry egyszer megtudná, miket műveltem az elmúlt tizenöt évben, soha még csak meg se piszkálna bottal.
- De, szeretném - közelebb húzódik, és leveszi a zakóját. - Nem fázol?
- Rám ne terítsd, az Isten áldjon meg, mert tuti meg fogok főni! Van vagy harminc fok.
- Igaz. Szóval?
Bátorság, Britanny, bátorság!
- Csak eszembe jutott pár régi emlék, még suliból.
Látom, hogy nem érti az összefüggést.
- Mindegy, nem lényeg, sokat ittam, és ilyenkor eszembe jut, akkoriban mennyit ittam és mi mindent csináltam.
- Képzelem - elneveti magát - Tutira te voltál a csaj, aki halál lazán kerítést mászott részegen meg ruhában ugrott fejest a tóban meg ilyenek.
- Valami olyasmi - igyekszem egy diszkrét mosolyra korlátozni a reakciómat.
- Mesélj róla - elveszi azt a poharam, amiben több pezsgő van.
- Miről? - hatra fordulok egy pillanatra, hátha lemaradunk valami fontos dologról, de nem látok mást, csak Niallt, aki mutogat az egyik pincérnek felénk, aki kisvártatva elindul felénk egy teli pezsgős üveggel és két szelet tortával.
- Az egyetemről. A suliról, tanulásról. Nekem ez kimaradt - észre veszi ő is, hogy mi történik, és széles vigyorral az arcán pattan fel, elveszi az üveget és a tányérokat, majd miután megköszöni, visszafordul felém. - Várj, állj fel, legalább ne a földön ülj - lepakol a kezéből, és gyorsan leveszi a zakóját, hogy arra üljek le.
- Harry, a kocsim sem ér annyit, mint az a gönc, ne viccelj! - hüledezek, mert szinte biztos vagyok, hogy egy vagyon volt.
- Majd elviszem kitisztíttatni. Nem ér annyit, hogy felfázz vagy ilyenek. Na, gyerünk - elkapja a karom, és felhúz magához.
Igyekszem rángatni a ruhám, hogy ne ugorjon fel a nyakamig, de még így is túl rövid, és a keze miatt nem tudom rendesen helyre rakni.
- Megtennéd, hogy - kiszabadítom magam az öleléséből, mielőtt még feltárul előtte a fehérneműm is. - Kösz. Rövid ez a szar.
Kicsit zavarba jön, én meg kihasználom az alkalmat, hátrébb lépek, megigazítom a ruhám, majd rácsapok a pezsgőre.
- Szóval, hol is tartottunk? - megköszörüli a torkát. - Ja igen, egyetem. Nos?
- Mit szeretnél hallani? Hogy milyen sok lehetőség van tanulásra, utazni, és milyen jók az egyetemi bulik? Sajnálom, de nem sok ilyen sztorim van. Általában késő éjjelig fent voltunk, Eire és én, a kolesz mindig koszos volt, hetente jó, ha kétszer takarítottuk, olcsó zacskós levesen meg pizzán éltünk, és csak a vizsgáink után szórakoztunk. Akkor mondjuk nagyjából ájulásig ittam magam, hamar kidőltem, de ha volt barátom, akkor sokszor csak a készülődésig jutottunk, aztán elaludtunk a kanapén.
-  Megnéznélek olyan állapotban - kiveszi a kezemből az üveget és leül. Int, hogy én se ácsorogjak, és őszintén szólva, nem esik nehezemre engedelmeskedni, kert baromira fájtak a lábaim ebben a cipőben, és hiába vettem le, még mindig sajog.
- Nem volt szép látvány. Nem vagyok rá büszke. Sem arra, hogy folyton, amint volt egy nap pihenőm, rögtön beszerveztem magamnak valakit cigizni. - Jelentőségteljesen nézek rá, és rögtön meg is érti.
- Egyszer vagy fiatal, ha mar nem csinálod, szerintem nem baj.
- Harry, ha akarnám se tenném meg. Jó példát kell mutatnom Sonianak, nem emlékezhet rám úgy, hogy én vagyok a balhés keresztanyja, aki folyton bajba kerül. Felelősségteljesen kell viselkedni. Meg amúgy is kinőttem ebből a gyerekes lázadásból.
- Már most érettebb vagy nálam - leszedi a vállamra tapadt hajszálam, és ettől baromira furán érzem magam. Egyébként is fura, hogy erről beszélgetünk.
- Dehogy - legyintek. - Csak muszáj összekaparni magam, ha nem akarok örökre azon a szinten maradni.
Pár másodpercig egyikünk sem szólal meg. Ez pedig még annál is furább, mint hogy lényegét vesztett dolgokról mesélek neki.
- Miért, te hogy lázadtál? Gondolom akkoriban az egész világ a játszótered volt.
- Valami olyasmi. De a legtöbb energiám lekötötték a koncertek meg a zenélés, szóval legfeljebb egyszer-kétszer jobban elengedtem magam, de ennyi. Tudod, irigykedem amiatt, hogy ennyire átlagos és normális tinikorod volt.
- Cserélhetünk, én barmikor elutazom a világ legtávolabbi pontjára.
- Vagy jöhetsz inkább velem, mert én legfeljebb csődbe vinném a céget - harsányan felnevet.
- Inkább adj a tortából. Kell valami, ami felszívja ezt a mérhetetlen mennyiségű alkoholt - kezdek unni a beszélgetést, pláne, hogy semmi más nem történt, csak felfedtem a szánalmas múltam egy-egy darabkáját, Harry pedig kellemetlen helyzetbe próbál hozni.
- Komolyan, Britanny, néha baromi unalmas egyedül. Néha eljöhetnél velem ide-oda, és ha nem megyünk túl messzire, Sonia is jöhetne velünk.
- Az nagyon furán venné ki magát - megrántom a vállam- De persze jó lenne.
- Akkor? - felvont szemöldökkel, okos, érdeklődő tekintettel néz rám, én meg csoda, hogy nem olvadok pocsolyává tőle.
- Harry, ez nem így megy. Te is dolgozni mész, nekem is van munkám, meg amúgy is.
- Amúgy is, mi? Milyen érvet tudnál felhozni, ami miatt nem jó ötlet? Nem vagyunk barátok, vagy mi? Nem bírsz ki velem egy pár napot? Nem akarsz megnézni pá király helyet Európában?
- Félreérted! - tapintatosan félbeszakítom, mielőtt még tényleg azt hinné, utalom őt.- De nem lenne furcsa, hogy pont én megyek veled? Amúgy is, nem vehetek ki állandóan szabadságot, csak ha útközben folyton dolgozom, repülőn, autóban, mindenhol. Meg amúgy is, a barátnőd kellene vinned. - Az utolsó mondatot csak úgy bemondom, nem gondolkodom rajta sokat, egyszerűen tudni akarom, hogy reagál rá.
- Ahj, B - beletúr a hajába, és feltápászkodik. Egy pillanatra megriadok, félek, hogy itt fog hagyni, ezért úgy teszek, mintha valami nagyon fontos dolgot szeretnék kideríteni a bent történtekkel kapcsolatban, felpattanok a lépcsőről és leskelődni kezdek. - Tudod, baromi idegesítő, hogy hiába vagy okos, most is szörnyen kretén vagy.
- Tessék? - most rajtam a sor, hogy kikerekedett szemekkel nézzek rá.
Sóhajtozik, ismét beletúr a hajába, és ha dohányozna, most esküdni mernék arra, hogy sorra szívná a szálakat.
Egy pillanatra megtorpan, a földet bámulja és a cipőimet, amiket hagytam eldőlni.
- Nehéz a felfogásod.
- Talán ha érthetően elmondanád, mire gondolsz, akkor nem lenne olyan nehéz a felfogásom - talán az alkohol teszi, vagy az, hogy sérteget, de érzem, ahogy erőteljesebben kezd verni a szívem, és a vér csak úgy pumpálódik bennem, majd szétrobban az artériám.
- Érthetően? Jó, legyen. - Kicsit ő is feszültebbé válik, egyetlen lépéssel előttem terem, megragadja a derekamat és a következő, amit felfogok, hogy az ajkait az enyémre tapasztja.
Elolvadok.
A lábaim megrogynak, mintha valaki direkt rángatná alattam a talajt. Mindkét karom a nyaka köré fonom, hagyom, hogy megcsókoljon, és a gyenge végtagjaim még inkább magához húzza.
Harry nem csak érettebb, de gyengédebb és magabiztosabb is, mint bárki, akivel eddig összegabalyodtam, és még akkor sem gondoltam volna, hogy valaha megtörténik ez velünk, amikor összetörtem a kocsimat, és addig szerencsétlenkedtem, amíg el nem aludtam mellette a vendégszobában, összekuporodva. Valószínűleg ez életem egyik legmeghatározóbb, legvalószínűtlenebb, de a maga módján a legboldogabb napja is.
Hangos kiabálásra figyelek fel, óvatosan eltolom magam tőle, és bár mindketten kapkodjuk a levegőt, tudjuk, hogy minek a hangja ez.
- Megtette - suttogom magam elé.
- Mind megtettük - válaszol, és megfogja a kezem.
Azt hiszem, ez mindannyiunk legőrületesebb napja. Az új kedvenc napom.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése