37. Kontinensnyi távolság

Eire

Reggel, közvetlenül ébredés után már a telefonom nézem és reménykedek, hogy talán kaptam választ Nialltől. Kapkodva a levegőt oldom fel a képernyőt, de ott egy árva sms-t sem látok. Se egy hívás, semmi. Csalódottan visszahanyatlok a párnák közé és némán, magamban szidom magam, a naivitásom és az istenverte reményt. De csak addig, amíg eszembe nem jut, hogy Zayn a vendégszobában van. Legalábbis utoljára oda láttam bemenni, miután ráeszméltünk mindketten, hogy ittunk egy-két pohár bort, és nem ülhet volán mögé.

Még nagyon korán van, alig múlt el fél 7, ennek ellenére felkelek, mert esélyes, hogy valamit venni kell reggelire, ugyanis amióta hazajöttünk a temetésről, talán csak egyszer ugrottam ki vásárolni az ebédszünetemben. Nem mintha rengeteget tudtam volna dolgozni, semerre sem tartok, csak ülök egész nap és bámulom a képernyőt. Ha Britanny benéz, vele váltok pár szót, de neki sincs ínyére szóbahozni az egyetlen dolgot, amiről beszélni akar a házasságomon kívül. 

A szekrény előtt ácsorgok, minden tele van Niall gönceivel. Elszorul a torkom, de már most tudom, mi lesz az egész vége. Felhúzom póló nélkül az egyik pulóverét, a tegnapi farmeromat, és lebattyogok a konyhába. Az egész házban síri csend van, csak a tompa csörömpölésem hallatszik, pedig igyekszem csendesebben pakolászni. Kávét főzök, a hűtőben még találok tejet meg tojást. Még pont elég lesz, majd ha Sonia felkel, elviszem bevásárolni. 

Megmosom az arcom a csapnál, hogy ne aludjak el állva, de amint elkészül a kávé, egy dupla adagot azonnal bögrébe töltök és üresen, keserűn lehúzom a felét. Jól esik, égeti a torkom, de közben mindent egy picit jobbá tesz.
- Szia - Zayn mosolyogva vágódik le a konyhapult túlfelén lévő székre és szórakozottan nyomogatja a telefonját.
- Jó reggelt. Hogy aludtál? - egy picinyle kis boldogságot csempészett a reggelbe, hogy nem vagyok totál egyedül és tudok beszélni valakihez.
- Remekül, csak felébredtem Gigi üzenetére. Ma koraeste ér Londonba. Arra gondoltunk, hogy találkozhatnátok. Elmegyünk vacsizni valahova, tudod.
- Ó, hát az jó lenne, de Soniaval bonyolult utazgatni, meg nem szeretném egy tízhónapos babával fárasztani egy hosszú út után- kifogásokat keresek, és nem is titkolom magam előtt, hogy miért.
Gigi gyönyörű lány, tökéletes a külseje egy félnapos repülőút után is, én meg legfeljebb egy közepesen slampos anyuka vagyok mellettük. Olyan szépek, és sokkal fiatalabbnak tűnnek a koruknál. Nem emésztette fel őket az életük, az állandó harc, a stressz. Vagyis, de, biztosan, csak nekik van menedék, egy nyaraló valami távoli óceánparton, vagy egy-egy lopott wellness délután, na meg egy edzőterem, ahol feltöltődhetnek és levezethetik a stresszt. Gyerek nélkül. Mert bár imádom a lányom, ő a mindenem, de pont miata nem tudom elengedni magam sokszor, és amióta Niall és köztem viharos a kapcsolat, csak azóta vágyom olyan hétvégékre-vagy lopott keddekre-, amikor semmi mást nem csináltunk, csak feküdtünk a medence partján, jakuzziztunk, heverésztünk céltalanul. Na meg egész nap szeretkeztünk, ha úgy tartotta kedvünk.
- Késő - teli szájjal vigyorog rám, miközben töltök neki is kávét és a bögrével együtt a tejet meg a cukrot is elé tolom.- Sajnos nincs időnk vásárolni meg főzni, de rendel vacsorát a kedvenc helyünkről, remélem szereted a keleti konyhát. És mielőtt nemet mondanál, természetesen eljövök értetek, segítek átrakni a gyerekülést, és minden holmiját Soniának, amire szükségetek lehet.
- Zayn, én tényleg nem...
- Nincs apelláta. Rendes kifogást úgy sem találsz, és nem is találkoztatok, pedig az egyik legjobb barátom vagy, ő pedig életem szerelme - hűséges kiskutyaszemmel figyel engem a bögréje mögül. Annyira meggyőző, hogy egy pillanatra el is szégyellem magam, amiért kéretem magam meg ódzkodom a dologtól.
- Rendben. De nem kell emiatt visszajönnöd. Majd elmegyek hozzátok- erősködök, de Zayn hevesen nemet int a fejével.
- Ragaszkodom hozzá! - átnyúl a pult felett és magához húzza a fejem. Hatalmas, cuppanós puszit kapok a homlokomra és egy mosolyt, ami végképp feldobja a napom. Hiányzott már a barátom, és örülök, hogy legalább mi tudtunk rendezni a dolgainkat és minden-majdnem minden-a régi maradt.

- Köszönöm- függetlenül attól, hogy tudom, ez neki valószínűleg nem megerőltető, hálás vagyok és úgy érzem, muszáj kompenzálnom a tettét. - Mit kérsz reggelire? Van tojás meg...nos, tojás.

Mindketten elnevetjük magunkat. - Vagy meghívhatlak a közeli bisztróban egy villás reggelire.

- Ó, nem. De ha lenne egy kis tojás, akkor a tegnapi finom tea után kipróbálnám megint az általad készített omlettet.

- Semmi akadálya - mosolygunk, és a lelkem mélyéről felküzdi magát ismét az a fajta gondoskodás, amit a lányom még aligha érzékelhetne, de a srácok évekkel ezelőtt minden nap a részesei lehettek. 

Minden további nélkül nekiállok életem legkörülményesebb omlettjének, igyekszem a lehető legtöbbet kihozni a semmiből, feltúrom a konyhát és a hűtőt, és mikor végre elkészül, örömmel látom, hogy nem olyan rossz a helyzet, mint gondoltam és Zayn boldog hümmögése megnyugtatja az idegeim.

Reggeli után, mivel Sonia még nem hajlandó felébredni, ketten gyorsan elmosogatunk és miután rendbe szedjük magunkat, egy-egy bögre teával a kezünkben kibattyogunk a teraszra. Nagyon szeretnék most én is rágyújtani Zaynnel, de valahogy erőt veszek magamon és nem hozom fel neki a dolgot. Nem csak mert félnem kellene a lesben álló fotósoktól, de tudom, hogy megbánnám, arra meg semmi szükségem, hogy egész nap a kezeim szagolgassam. Tudom, hogy ha el is illanna a szaga, én érezném, ráadásul ott van Sonia is. Anyaként egyszerűen nem tehetem ezt. Így csak figyelem, ahogy lassan végigég a tekercs, s végül elnyomja a hamutálban a szűrőt.

- Most mennem kell, el akarok pakolni Gigi érkezése előtt. Majd hívlak délután, jó?- felpattan és mielőtt válaszolhatnék, megölel.

- Jól van. Vigyázz magadra - visszaölelem és nyomok két puszit az arcára.

Sonia csak akkor ébred fel, amikor már kikísértem Zaynt és el is hajtott. A korábbi lomhaságom eltűnik, kettesével veszem a lépcsőfokokat, szinte futok a szobájába.

- Jó reggelt Szerelmem- felveszem az ölembe, hogy minél hamarabb megnyugodjon. Keservesen sír, szinte biztos vagyok abban, hogy éhes, szomjas és nem ártana kicserélni a pelusát. - Semmi baj drágám, itt van anya. 

Ahogy lefektetem a pelenkázóra, iszonyatos tempóban kezd kalimpálni. Eltalálja a hasam, pont teli talppal vág gyomron. Megingok, elkap az émelygés, de hamar visszarázódok, mert muszáj. Természetfeletti erő kell ahhoz, hogy átöltöztessem, de nagy nehezen sikerül, s immáron tiszta ruhában, illatosan csimlaszkodik a kezembe.

- Megyünk Baba, keresünk valami finom hamit  - a vállamra borulva nyálazza össze a felsőmet és a konyhát meglátva ismét rugdallni kezd, ezúttal finomabban. 

Az etetőszékben már teljesen elmúlik a korábbi nyűg és minden baj, olyan, mintha a világ legboldogabb kisembere lenne.

Remélem, tényleg az.

Reggeli után kocsiba ülünk, abszolút felszerelkezve indulunk el egy óriási bevásárló körútra, hpgy egyáltalán legyen otthon valami normális étel vagy alapanyag, pékáru, bébiétel. Óráknak tűnik, amíg a hatalmas áruházban keringek, a kosarunk hamar megtelik, mert rájövök, mennyire üres a ház, egy rakat ásványvizet pakolok fel, gyümölcsöt, gyakorlatilag gondolkodás nélkül, és a pénztárnál gondolkodom el azon, vajon el fogom-e tudni ezt mind pakolni a kocsiban úgy, hogy a gyerekülés elfoglalja az autó negyedét.

- Elnézést, bocsánat- ez kéz megragadja a vállam.- Eire?

-Mark? Oh, szia - Mr. Puhakéz áll velem szemben, a kezében egy közepes papírzacskó. Kicsit irigylem, amiért ennyi elegendő neki ahhoz, hogy letudja a vásárlást, de azért vicces is, mert egy óriási sajtos baguett lóg ki a csomagjából, mellette pedig valami bor van. Randi? Biztos. Fiatal, jóképű, fes, na meg ugye puha a keze. Tipikus jó parti típus.

- Megkérdezném, mi járatban erre felé, de azt hiszem a látvány mindent elárul - vigyorogva néz végig a púposra pakolt bevásárlókocsin, aminek az elejében Sonia csücsül, gyümölcslevet szürcsölgetve.- Milyen édes kis Hercegnő. Szia, Mark vagyok - lehajol, hogy szemmagasságba kerüljön a copfos kislánnyal, aki megszeppenve bámul hol Markra, hol rám.

- Integess a bácsinak Soni baba, ő anyu munkatársa - eltűrök egy rakoncátlan tincset a füle mögé, igyekszem a lehető legnyugodtabb hangon beszélni, mert attól általában megnyugszik és nyitottabbá válik az idegenekkel szemben.

- Bácsi? Jaj ne is hallgass anyukádra, neked csak Mark, Pöttömpanna - kinyújtja a kezét, amit a lányom azonnal megragad, és kecsesen megharap, jókora nyálfoltot hagyva az ingujján.

- Hé, Kisasszony. Ezt melyik apádtól tanultad, hm? - pillanatok alatt elvörösödöm, szinte érzem, ahogy a vér a fejembe szökik. - Ne haragudj, mostanában kicsit neveletlen. Felborult az élete, nő a foga, tiszta dilis lett.

- Semmi baj. De ugye nem veszett vagy valami? - nevet, és bár kissé ízléstelen a poén, megkönnyebbülök, amiért nem kapja fel a vizet ilyen apróságon, mint a babanyál. Folyton emlékeztetnem kel magam arra, hogy ez csak nekem természetes, meg annak, aki egy hasonló korú gyereket nevel. 

- Nem, kivizsgáltattam. Határozottan egészséges, csak néha, amikor sokat van a keresztapjával, eltanul valami neveletlenséget- a szám elé kapom a kezem és úgy nevetek. Szörnyen felszínes, kertvárosi módra. Még a testtartásom is megváltozik, kihúzom magam rendesen, mint egy retardált, aki lenyelt egy karót, mégis valamiért ez elegánsabb, mint a slampos anyuka, aki előző este benyakalt fél üveg bort egy jobb reggel reményében az ex-, de újra legjobb barátjával. Rémes és fura. De most inkább leszek kertvárosi spiné, mint az igazi Eire Reed. Nem mintha imponálni akarnék Marknak, csak jó benyomást akarok kelteni, mint a főnöke. Mégsem láthat leharcolva, milyen lenne már! Hétfőn meg betipegnék a frissen vasalt ingemben meg a szürke szoknyában? Rosszul venné ki magát.

- És jobban vagy? Britanny elkotyogta véletlenül, hogy miért kellett elutaznod - a hangja visszaránt a valóságba. Többet nem gondolok a helyes testtartásra és a szép mosolyra. - Részvétem.

- Óh, igen. Nos, jól. Jobban. Már amennyire a körülmények engedik. Köszönöm - megköszörülöm a torkom, mintha igyekeznék elfojtani egy mélyről felszakadó sírást. Nem az igazi, de azért próbálkozom, elvégre csak nem gyanusít meg Mark azzal, hogy ilyen hamar semlegessé vált újra a családom!? Ó, pedig azt hiszem, ismét elértem azt a pontot, ahol nem érdekel anyám és a nővérem sem. Annyira.

- Borzasztó lehet, komyan sajnálom az édesapját - kedvem lenne beletiporni a lelkébe, és közölni vele, hogy Jeff Reed nem volt más, csak egy mogorva öregember, aki nem tudott mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy egy fiú helyett két lány gyereke lett, a felesége pedig egy frigid kurva. Na jó, talán erős lenne lekurvázni anyámat, de frigid volt, és most is az. Az emberi kapcsolatok minden szintje undorítja valószínűleg, néha az emberek kezét sem volt hajlandó megfogni bemutatkozáskor.

Most is, a temetésen, csak akkor ért hozzám, amikor lekevert egy pofont. Még shsrencse, hogy rajta volt a fekete horgolt csipkekesztyűje, különben még a nyers bőre az enyémhez ér közvetlenül.

- Ez az élet rendje. Muszáj elfogadni, és igyekszem nem rányomni a lányom mindennapjaira a gyászt - elég őszintének hangzok. Talán igaz is, amit mondok, hiszen ki akarná, hogy a tíz hónapos gyereke nyomasztó légkörben tapjcskolja tele a falat, miután belemarkol a sárgarépa pürébe!? Senki! Az én lányom bizony boldodan fogja romba dönteni a lakást.

Niall

Mire kiheverném az időeltolódás okozta problémáim, addigra mindannyian beköltözünk az ideiglenes stúdiónkba, ami nappal irodaként üzemel, de gyakorlatilag azért járunk oda, hogy addig se fosszuk ki a szálloda minibárját, és azért mégse ücsörögjünk naphosszat olyan helyen, ahol leginkább alkoholt árulnak. Mert akárhányszor betévedünlk valahova, hamar kiderül számunkra, hogy ez nem üzleti út, még csak nem is a dalokkal foglalkozunk, mindinkább egy kifogás, hogy lazíthassunk egy-két hetet, legálisan nyaralunk a családunk nélkül, mindezt munkának álcázva.

Egy üveg felmelegedett ásványvíz mellett nyomogatom a telefonom céltalanul, Louis és Liam a folyosón beszélgetnek hol egymással, hol a fel-felbukkanó Harryvel. De nekem semmi kedvem kint ténferegni, inkább a térdemre hivatkozva ülök csendesen egy helyben, és a szennylapok abszurditásain bosszankodom. Szerintük ugyanis mindenki elválik, becsapja a másikat, rossz útra téved, vagy épp más ember lesz és hirtelen felvesz valami ismeretlen vallást, amikor épp nem átveri a fél világot a képein alkalmazott utómunkálatokkal és naponta feltalálja valami európai orvoscsoport a gyógyíthatatlannak hitt betegségek vélt ellenszerét. Értelmetlen baromságok, már a szalagcímekről is világít, hogy olcsó hazugságok, de azért megnyitom sorra a cikkeket, mert nincs jobb dolgom.
- Hé, Niall. Mit csinálsz?- Harry csak úgy besétál, fesztelenül, mosolyogva.
- Ülök? - leteszem a mobilom, kiegyenesedek, egészen hátradőlök a székben.- Mi mást tehetnék?
- Csak kérdeztem. Elvégre itt vagy Los Angelesben, ahol nem is olyan régen még egész jókat buliztunk, most meg...nézz magadra Niall, rosszabb vagy, mint azok a valóságshowból kiszakadt celebek. 

- Miért? Mit csináltam? Nyilvánosan elégített ki egy prosti vagy kokaint találtak a csomagtartómban? Harry, nem sok kedvem van most bulizni. Sem orosz prostikkal inni, sem ellátogatni valami flancos partiba. 

- Tudom. Csak azt nem tudom, miért nincs itt Eire és Sonia. Miért nem beszélsz vele? Hé, ő a feleséged, és eddig egészen úgy tűnt, mintha kedvelnéd. Láthatott téged műtét után csordogáló nyállal, és te fogtad a kezét, miközben életet adott a lányodnak. Most meg nehezetekre esik felvenni azt a rohadt telefont és megmenteni a házasságotokat? A rohadt életbe, Niall, neked legalább még van esélyed. Ne dobd el - feldúltan rohan ki, mintha én húztam volna fel. Tudom, hogy igaza van, de abban is biztos vagyok, hogy nem miattam ilyen ideges, csak szüksége van egy ürügyre. Valamire vagy valakire. Jelen esetben meg ugye rám, mert én vagyok az ügyeletes rosszfiú, aki nem törődik eléggé a családjával. Pedig ha tudná, hogy mit gondolok magamról és a viselkedésemről, nem vágna ilyesmit a fejemhez.

- Hazz - feltápászkodom, és az ajtóhoz sétálok.

- Mi az? - megáll a folyosó közepén, de nem fordul vissza. Liamék értetlenül néznek hol rám, hol Harryre.

- De azért iszunk valamit később, ugye? Valami gejl koktélt - nem látom az arcát, de a fejemet teszem rá, hogy nem grimaszol, hanem próbálja elrejteni a mosolyt. Titkon mindannyian odavagyunk a színes italokért, ez amolyan apró, bocsánatos bűn.

- Színátmenetes. Piros-sárga. Vodkával - utasít, és továbbra is háttal állva int, és ezzel le is lép valahova. 

Ilyenkor fogalmam sincs, hova megy vagy mit csinál. Talán találkozik valakivel, vagy csak céltalanul kocsikázik, és a piros lámpánál a haspólós lányokat nézi. Nem is érdekel minket mindaddig, amíg nem keveri magát valami kínos szituba.

- Veszekedtetek? - Louis a mobiljától elszaladva kérdezősködik, pedig tudja a választ.

- Seggfej vagyok, ennyi. Majd kiheveri - megrántom a vállam, nem vesszük komolyan ezt a fajta vitát. Semmi értelme. Ő lehülyézett, én elfogadtam. Ennyi, lépünk tovább. Így megy ez már tini korunk óta, nem kapjuk fel a vizet, szinte kéotelenek vagyunk a másik lelképe tiporni.

- Van a közelben egy privát pálya. Lemehetnénk, ha elmúlt a hisztiroham - Liam egy kopott focilabdát vág hozzánk, Louis el is kapja a lábával.- Nincs kifogás, Horan. Majd lassan futsz, vagy bánom is én. Legalább annyit mozogj, hogy lássuk, még élsz.

- Értettem - tisztelgek, kirúgom Louis lába alól a labdát, hoz elrugdossam a liftig. - Én elmentem enni, majd szóljatok, mikor megyünk.
Vigyorogva integetek nekik az üvegfal mögül. Csak a középső ujjaikat látom, az arcukat nem, de biztosan mindhárman vigyorgunk. Egy emelettel lejjebb érve már a válasz SMS-t írom Eirenak, és mire leérek a földszintre, már el is küldöm neki, hogy minden mennyire rendben van, dolgozunk pár napot, és mire észbe kap, már otthon leszek.
'Szeretlek, x'
Kitörlöm az utolsó sort. Még egyikünk sem gondolja egészen komolyan, azok után, ahogy beszéltünka másikkal. Én hisztiztem, mint egy gyerek, ő meg Zayn társaságába menekült. Egyikünk sem jobb a másiknál vagy rosszabb, mindketten nyakig sárosak vagyunk, és minden ilyen kicsinyes bosszú csak távolabb lök a másiktól.
' Puszilom Soniát, x.'
Elküldöm az üzenetet, leintek egy taxit és elvitetem magam egy piszkosul drága helyre, ahol drága ételeket és itteni borokat fogok rendelni egy személyre, jól fogom érezni magam, mielőtt visszamennék a hangulatingadozásokkal küzdő feleségemhez, aki mellett el fogom veszteni a józan eszem és én is lassan visszaváltozok egy konstans morgó idegronccsá.

- Úristen- magamon mosolyogva mormolok az orrom alatt, a sofőr pedig szemlátomást értetlenül áll a helyzet előtt. A visszapillantóból engem néz a piros lámpáknál és amikor lelassul a forgalom. Ebben a városbam pedig jó, ha a megengedett sebesség felét el lehet érni napközben. Tömérdek autós próbál eljutni belváros egyik felétől a másikig.

- Van felesége?- kérdezősködni kezdek, amikor furcsává válnak a szemei. Nem tudom, vajon mert ismerős vagyok neki, vagy mert az elmém épségéért aggódik. Idősebb nálam, simán az apám lehetne. Remélem, hogy van tapasztalata a nőkkel, vagy ha nincs, hát akkor legalább nem fogom egyedül érezni magam.

- Van. Nem könnyű velük, mi? - diszkréten nevetni kezd, de nem rajtam, mindinkább magán a helyzeten.

- Volt már egyszerűbb dolgom az életben, az biztos - kényelmesen hátradőlök. Ezek szerint nem tart eszelősnek. Az már jó.

- Tudja, egy dolgot hamar megtanultam a házas életről - szólal meg kisvártatva, miközben épp csak araszolunk a forgalmi dugó kellős közepén. Kosvártatca folytatja, miután megbizonyosodik arról, hogy semerre sincs egérút.- Sokkal több dolgot kell feláldozni, mint azt valaha gondolná. Már elnézést, hogy ezt mondom, javítson ki, ha tévedek, de elég friss férjnek tűnik, jobb, ha tudja, de maga még az út elején van. De ne féljen, idővel könnyebb lesz.

- Ami azt illeti, már évek óta házas vagyok. Nagyjából tíz éve ismerem a feleségem.

Nevet. Megint olyan körültekintően és óvatosan.

- Harminc éve élek boldog házasságban egy olyan nővel, aki mániákus irányító, hangos, akaratos és kegyetlen mérges, ha meggyűrődik kora reggel a frissen vasalt ingem.

- Ohh - ezen én is elnevetek magam.

Ezek után szűkszavúan egyezünk ki abban, hogy mindközül a férj a legnehezebb szakma az anyai teendők után.

Kiszállok az étterem előtt, kifizetem az utam. Mennem kéne, legalábbis eddig mindig csak kipattantam az autókból, éy futottam tovább.

- Köszönöm - feszengve ácsorgok egy rövid ideig. - Mindent. És sok boldogságot a feleségével.

- Nincs mit, uram. Kívánom, hogy a dolgai rendben menjenek. További szép napot!

- Önnek is - biccentek, nézem egy ideig az autót, és amikor eltűnik, előveszem a mobilomat.

Eire nem írt, pedig azt hittem, miután megemberelem magam, küld valami választ. De nem baj. Talán dolga van, vagy Zaynnel reggelizget a házamban.