53. Ottalvós

Sziasztok!

Mivel az előző rész előtt nem tettem, így most, jócskán megkésve szeretnék nagyon boldog új évet kívánni mindenkinek! Szörnyen mozgalmas és kimerítő évet zártam, de biztos nem vagyok ezzel egyedül. Remélem az idei kevésbé fog próbára tenni minket, vagy ha mégis, könnyebben vesszük majd az akadályokat!

Sokaknak, akik fontosan számomra, az idei jeles év lesz, akár az érettségi és a továbbtanulás miatt, akár esküvő és/vagy családalapítás végett, szóval egyszerűen csak szeretnék mindenkinek rengeteg kitartást és erőt küldeni. Illetve alig várom, hogy még néhány közös emlékünk legyen ezzel a bloggal, nekem és Nektek egyaránt, mielőtt véget érne.

Kicsit érzelgősen, fáradtan, de sok puszi és ölelés,

xx Lu

Eire

Hirtelen rengeteg dolog és ötlet szakad a nyakamba. Azt sem tudom, hova kapjak, csak megyek előre, és nem látom a napom végét.

Sonia kivételesen nem adja fel a leckét estére, de így is, hogy teljes nyugalomban játszik a közvetlen közelemben, egy perc nyugtom sincs.

Amióta Niallt bevitték a kórházba, jóformán egy bögrét nem mostam el rendesen, a koszos edényeket csak bedobtam a mosogatógépbe és megtöltöttem mindkét mosogatótalcát is - jól van az úgy módon. A bébiételes üvegek egymás mellett hevernek, kávéfoltos a pult, és az evőeszközök vízcseppesre száradtak a fém tartóban. Tehát ha definiálni kéne a káoszt és a rendetlenséget, az én képem mutogatná mindenki, ahogy a szemétkupacom tetején ücsörgök.

Kiteszem a mobilom egy biztonságos helyre, és ahogy korábban megígértem, visszahívom Britannyt. Kihangosítom, és miközben beszélünk, igyekszem elpakolni ezt a mocskot, amit felhalmoztam és elkezdek valami normalis vacsorát készîteni magunknak.

- Szóval, milyen az új autód? - kérdezem gyümölcsaprítás közben, és hallom, hogy felnevet a barátnőm.

- Kicsi és ezüst. Semmi extra, de ha gondolod, nézz ki az ablakon. Pont most értem ide hozzátok - összeráncolom a homlokom és amikor elhúzom a kapu felőli ablakon a függönyt, valóban ott áll egy számomra ismertlen autó, amibőlt Brits mászik ki. Kezében rengeteg szatyor és egy táska, alig tud elbukdácsolni a kapuig, hogy ne akadjanak össze. 

Az ajtóhoz rohanok, és mire kinyitom, mar ott áll, kissé szétszórtan, de mosolyogva.

- Hogy kerülsz ide? - meglepettségemben el sem veszek semmit a kezéből, hanem ragacsos kézzel megragadom és szorosan magamhoz szorítom.
- Gondoltam megleplek, és megnézem, van-e szükséged bármi segítségre. Ha mást nem, elkényesztetem a keresztlányom mindenféle jósággal - kimászik a karjaim közül és felemeli a táskákat. - Ezt mind neki hoztam! - büszke mosoly kúszik az arcára, majd könnyedén folytatja - Na jó, igazából neked is van benne pár apróság, de ne haragudj, most az én kis tündérem a főszereplő!
Kikerül, és beslisszol a nappaliban, ahol a szőnyegen találja Soniát a játékai között. Azonnal felkapja, pörög vele néhány fordulatot, és addig puszilgatja, amíg a kislány csuklani nem kezd a nevetéstől.
- Ne nagyon rázd fel, még vacsoráznia kell - leülök pár percre melléjük, ennyit várhat minden, a rumli, a vacsora, a konyhában felejtett gondolatok, és minden aggodalmam.
- Komolyan gondoltam, hogy el kéne jönnöd velünk a hétvégén. Tudom, hogy neked ez nincs ínyedre, de ha kell, hát elrabollak titeket. Harryvel megbeszéltük, hogy így érdemesebb lenne a magángéppel menni, és ne, meg ne szólalj, hogy felesleges meg minden, mert nem érdekel. Sonia nem fog turistaosztályon utazni, ha akarsz te jöhetsz azzal, bár mondjuk azt Harry nem díjazná. - Amikor észreveszi a mosolyom, felhagy a végtelennek tűnő beszéddel.- Mi az?
- Állj már le, kérlek. Kitaláltam valamit, de segítened kell. Ja, és rengeteg mesélnivalóm van.
- Eire Reed, csupa fül vagyok - visszaengedi a keresztlányát a babái közé, és teljes testtel felém fordulva figyel é várja a számára ly fontos és értékes információkat.
- Szóval - kezdek bele, és megint azt érzem, mint a kocsiban hazafele, amikor fejvesztve menekültem Britanny tanácsa felé, magam mögött hagyva az önsajnálatba burkolózó Eiret.
Elmondok mindent, arról, hogy mi történt ma, az ebédet Markkal és Nathanielell. A legkínosabb percet és a nevetést, ami egész egyszerűen feltört belőlem, és azt is megemlítem, hogy milyen isteni volt az ebédem.
- Szóval, ha jól értem, Puhakezű Mark meleg, és a barátja még nála is dögösebb? - döbbent arccal bámul rám, megint.
- Látom, a lényeget megértetted. De Brits, így nem kell, hogy lekiismeretfurdalásom legyen amiatt, amit korábban Harry mondott, és most már nem érzem rosszul magam a virág miatt sem. Tudom, hogy Niall haragszik még, el sem mondtam neki, de így már sokkal könyebb lesz megbeszélni ezt az egészet. Legalábbis remélem- nagyot sóhajtok és végignézek a lakáson.
Már nem is emlékszem, mióta élek itt potosan, de az első itt töltött napokat bármikor fel tudnám idézni. A könyvespolc helyén szinte látom a hatalmas dobozokat, és ahol most Sonia játszik, nem volt semmi, csak beton és por.
- És mi a  másik dolog? - hajol közelebb.
- NIncs másik dolog - vágom rá azonnal, de csak mert még én magam sem fogalmaztam meg igazán, mit akarok. Csak elutazni? Vagy végleg itt hagyni ezt a helyet? - Túl sok lenne, és ostobaság. Niall sosem menne bele, amit megértek. Túl nagy kockázat, túl nagy változás.
- Mi? A gyerek? Mármint a második? Ne viccelj már. Szerintem, ha megtudná, hogy odabent - gyorsan a hasamra bök - tudod, van valaki, még arról is megfeledkezne, hogy épp most műtötték, és szaladna veled egy kört a folyosókon, és kikiabálná az ablakon, hogy ismét apuka lesz.
- Ja, persze - visszarázódok gyorsan a beszélgetésbe. - Na de most te mesélj. És közben segíts befejezni Sonia vacsoráját.
Felhúzom a kanapéról és elcsalogatom magammal a könyhába.
- Mit? Az autóm nagyon kényelmes, és még új illata van. Első látásra beleszerettem, hála Harrynek - gúnyos mosolyra húzom a szám és felé fordulva nekidőlök a konyhapultnak.
- Szóval, Harry. Vele minden rendben? Jól van?
- Persze, ma ugye együtt kajáltunk, meg kerestünk pár ajándékot Soniának a születénapjára.
- És? - Utálom, hogy mindent harapófogóval kell kihúzni belőle, de ha legalább a hajlandóságot látnám rajta, hogy el akarja mondani, ami a fejében kavarog, már azért megérné, de semmi.
- És utána szóba került a kocsim, elkísért a szerelőhöz, aki közölte, hogy egyszerűbb lenne elfelejtenem a dolgot. Így végső elkeseredettségemben venni akartam magamnak Oystert, aztán mégis egy szalonban kötöttünk ki, ahol megtaláltam Őt - kimutat a konyhaablakon a kocsija felé.- Hát nem gyönyörű?
Bólintok, valóban feltűnő darab, és elegáns.
- És hogy jött szóba ez az utazásdi? Ráadásul kettesben.
- Mert azt hittük, hogy most téged daruval sem lehetne elvontatni innen, de mi szeretnénk meglátogatni Niallt. Tök egydül van, mi meg pont ráérünk.
- Pont ráértek egy 11 órás repülőútra? Egészen véletlenül belefér a hétvégi teendőid közé egy közel fél napos repülőút, kettesben Harryvel? - felhúzott szemöldökkel nézek rá. De nem rosszallóan, inkább csak úgy, mint aki hallani akarja a teljesen nyilvánvalót.
- Eire, ne forgasd ki a szavaimat - elkapja a fejét és hirtelen nagyon koncentrálni kezd a lábfejére.
- Te pedig ne nézz hülyének - vágok vissza azonnal, de meg is bánom azonnal. - Ne haragudj. Nem akartalak letámadni de szinte világít rólatok, hogy mi van.
- Micsoda? - szúrós tekintettel néz fel újra rám, lyukat égetve ezzel rajtam. Rég láttam ilyen paprikás hangulatban.
Britanny amúgy is a végletek embere és iszonyat széles skálán mozog a hangulata. Mindig sok, mindig nagyon szélsőséges, és ha nem határozott, kemény véleményről van szó, hanem a lélek valamely kis bugyrában kell lubickolnia, langymeleg közegben, egyszerűen kiborul, mert képtelen mit kezdeni vele. Nem érzi magát biztonságban egy közepesen érzelgős szituációban. Sőt, ha jobban belegondolok, rajtam, és a családján kívül legfeljebb Soniának mondta, hogy szereti. Imádni imád dolgokat, sőt, gyakran pillanatok alatt meggyűlöl bárkit és bármit, de alapvetően szegényesebb a szókincse, ha az érzelmeiről van szó. Azért azt sem lehet rá mondani, hogy nincsenek neki, csak nagyon horteken változik a hangulata, és nem beszél arról, ami nem kiemelkedő valamilyen szempontból.
Ilyen Harry is. Nem tud vele mit kezdeni, mert jó barátok, és évek óta ismerik egymást. Ők ketten voltak csak hajlandóal végigasszisztálbi minden nyűglődésünket, ott voltak mellettünk mindig, az esküvőnk előtt a káoszban, a sorozatos orvoshoz járásomkor, és Sonia születésénél is. És mivel akkoriban Niallék rengeteget dolgoztak, Britanny volt az, aki összerakta a kiságyat és a felette függő játékokat. Ismerem, mintha csak saját magamról lenne szó, és ezért is állok olyan érthetetlenül a tény előtt, hogy titkolni próbálja előlem a gondolatait.
- Brits, én nagyon boldog lennék, ha lenne végre valaki az életedben. Egy biztos pont, egy társ. Ha ez egy kutya, hát istenem, kapsz egyet, de ha Harry az, ne engedd futni - megfogom mindkét kezét és bízom benne, hogy nem veszi rossz néven, amiért ezeket mondom. Mert ugye az érzelmeiről nem csak ő nem beszél, de más sem teheti meg.
- Meg tudom hozni a megfelelő döntéseket, de aranyos vagy, hogy aggódsz. Kutyám meg nem lesz mostanában, amennyi időt távol töltök a lakásomtól, már nem azért, de szegény csak szenvedne - komolynak tűnik, és remekül titkolja a felháborodását.
- Rendben - lazán megvonom a vállam és tovább aprítom az őszibarack hasábokat.
- Tényleg eljössz velünk Los Angelesbe? Vagy ez is csak egy gyors fellángolas és végül itthon maradsz, mert az thiszed azzal jót teszel? -
- Megtennéd, hogy nem szurkálódsz? Megyek, igen. Majd felhívom Harryt, hogy én is veletek tartok. Már ha nem zavarok meg ezzel semmit.
- Na jó, és még én szurkálódok! - csípőre tett kézzel nevet rám. Nem dühös. Legalábbis nagyon remélem.
De ha mégis így lenne, az sem érdekelne. Sokmindenben kell kikérnem a véleményét és nincs időnk apróságokon összekapni.
- Annyi mindent akarok egyszerre mondani meg kérdezni, hogy fogalmam sincs, hol kezdjem - leteszem a kést, és Sobia vacsoráját az asztalhoz viszem, amíg magunknak is kitalálok valamit.
- Csak vágj bele. Ha hülyeségeket akarsz mondani, úgyis félbeszakítalak - stílusosan beletöm szájába egy negyed kiwit ês hangosan csámcsogni kezd, hogy direkt idegesítsen. - A te bonyolult gondolataid is ilyen bosszantóak ám néha- annak ellenére, hogy a könnyeimmel küzdve nevetek, halálosan komoly marad és bárhová lépek, a nyomomban van és a fülembe csámcsog.
- Jó, értem. Ha rendelek pizzát, akkor megnyugszol?
- Sonkásat. Sok sajttal, gomba nélkül. Amíg azt elintézed, belapátoljuk ezt a fini akármit Soniával. Utána pedig hallgatlak - nyom egy puszit a homlokomra és már repül is a keresztlánya felé a tálkával és a dínós kanállal.
- Ne a nappaliba egyetek, itt az asztal! - szólok utána, de csak legyint.
- Ma mindent lehet, Britanny etet! - kiabál vissza, és a kanapén ülve bekapcsolja a tévét és Soniat az ölébe húzva elkezdi adagolni neki a gyümölcsöket.
Tudom, hogy felesleges bármi mást mondanom, mert akkor én leszek a rossz zsaru, úgyhogy elvonulok telefonálni és megrendelem az egészségtelen, kalóriadús, koleszterinszint növelő vacsoránkat, és behűtök egy üveg chardonnayt, arra az esetre, ha Britanny maradna beszélgetni, vagy megint álmatlanság gyötörne éjszaka.
Mire visszaérek a nappaliba, a lányom már álmosan lóg ritanny karjaiban, és mint egy kis lajhár, lustán pislog, mozdulatlanul, és élvezi, hogy szállítják őt.
- Megfürdetem - nyúlok érte, és átveszem az apró testet.
A lépcsőn felfelé azon gondolkodom, vajon mikor telt el ez az egy év. MIért szaladt el mellettem ilyen gyorsan 12 hónap? És esküszöm, sosem akartam szentimentális, túlbuzgó anya lenni, de most már értem, miért beszél mindenki arról, hogy minden perc, amit a gyerekével tölthet az ember, drága és becses. Értem, miért mondogatják, "mintha csak tegnap lett volna", mert tényleg, mintha csak néhány órája történt volna, hogy Niall a kezemet szorongatva fogadott ébredés után a kórházban, és sírva közölte, Sonia a leggyönyörűbb kislány, akit valaha látott, egy igazi angyal, és végre nincs miért aggódnunk, hisz valóra vált a legnagyobb álmunk, és megszületett a gyermekünk. Egy egészséges kislány, Sonia.
Most pedig az a csöppség, aki tavaly még csak a kisujjam érte körül a tenyerével, mára egy folyton vigyorgó, jókedvű, szeszélyes kislány, vöröses-szőke tincsekkel és huncut kék szemekkel. Totyog,  véletlenszerűen mond ki szavakat, magától ébred és fekszik, el tudja érni hisztériával és sikoltozással, amit akar, és pofátlan mód hasonlít az apjára. Minden apró rezdülésük össze van hangolva, még úgy is, hogy velem tölt több időt, és ez napról napra csak szembetűnőbbé válik.
- Nem sokára ott leszünk apával, várod már? - az apa szóra egy pillanatra felkapja a fejét, de olyan álmos szegénykém, hogy szinta azonnal visszaejti a vállamra.
Szeretek hozzá beszélni, és nem csak azért, mert így nem bolondulok meg egymagamban, hanem mert egyre több dolgot ismer fel, és szívmelengető látni, ahogy kitisztul a tekintete egy-egy fontos név hallatán. Ha kiejtem Niall nevét, vagy az apa szót, esetleg Harryt, Britannyt emlegetem, Louist vagy Liamet, szinte azonnal mosolyogni kezd, ugrándozik, mert tudja, kik azok, vagy legalábbis azzal tisztában van, hogy szereti őket és sok-sok együtt töltött, boldog pillanatuk volt már.
Amilyen gyorsan csak tudom, megfürdetem őt, ráadom a pizsamáját, a kedvenc barack színű rugdalózóját, és mikor leteszem a kiságyába, már félálomban szuszog. Nem tudom, mi fárasztotta most el ennyire, talán csak az a rengeteg minden, ami történt, hogy pár hete sokkal többet ingázik, mint korábban, hogy túl sokszor borult fel a napirendje, mindenesetre feleannyi idő alatt esünk át az esti procedúrán, mint szoktunk, így mire leérek a földszintre, a vacsoránk még sehol.
- Visszahoztam a ruháidat is, amit még multkor kölcsön vettem magamnak - bök az összehajtott pulóverre Brits a nappaliban. - Köszi.
- Ugyan, ami az enyém, a tiéd is - zuhanok le mellé a hüvös borral és két pohárral. -Kivéve Niallt.
- Huh, megkönnyebültem - elkapja az üveget és hangosan olvasni kezdi - Ez borzasztóan drága bor. Minek hoztad ide?
- Itt maradsz? Nem akarok egyedül maradni éjszakára, mert nem tudok aludni - ajánlom fel neki az egyik poharat, és Britanny egy másodpercig sem gondolkodik a dolgon. Elveszi a poharat, a bor felbontja, és tölt mindkettőnknek.
- Utoljára a lánybúcsúdkor csináltunk ilyet - nevet fel, és nekem is azonnal eszembe jut, milyen ocsmány módon leitatott, és hajnalban a lakásában pizzát ettünk és bort ittunk, amíg annyira rosszul lettünk, hogy reggelig a fürdőszoba padlóján fetrengtünk. -Szóval, mi a nagy terv, Mrs. Horan?
- A terv- belekortyolok a borba, és hátrahajtott fejjel magyarázok minden korty után - Először is, megpróbálok nem az életére törni a futarnak, amiért hagy minket éhezni. Aztán kitaláljuk valahogy, hogyan lehetne meglepni Niallt, és összehozni egy szülinapot a lányomnak, mindezt úgy, hogy a lehető legkevesebben tudnak róla. Végül pedig kifestetem az irodámat, és levágatom a hajam.
- Oké, a frizurán kívül minden jöhet - von vállat, és ő is bátran ssza a chardonnayt.
- Igazad van, elragadtattam magam, nem megyek fodrászhoz. És a többi? Hogy csináljuk? - kérdőn felé billentem a fejem, de ő határozott marad.
- Ki van kint Los Angelesben, akit ismersz?
- Passz, gondolom senki?? - kérdezek vissza azonnal, át sem gondolva a dolgot. Csak miután elhagyja ez a mondat a szám, akkor jut eszembe Zayn és Gigi, akik ha nem is LA-ben, de legalább az országban vannak agy valószínűséggel. -Talán meg tudok ejteni néhány hívást. Miért?
- Kell egy ottani ember, aki egyengeti a dolgokat. Mi pedig innen fogjuk intézni az oroszlán részét. Kell helyszín, vendéglista, ruhák, kaja, nyilván italok is, esetleg program - sorolja, mintha ő már rég összerakta volna ezt a fejében.
- Rá sem kérdezek, mióta tervezed a lányom első születésnapját - a szemem forgatom, és már meg sem lepődök azon, hogy Britanny ilyen terveket szövöget.
- De, kérdezd meg, kérlek! - nevetve könyörög, és végre ő is rám néz.
- Legyen. - Sohajtok.- Britanny, mióta tervezed a...
- 5 éve, 3 hónapja, és 17 npja - vág közbe.
- Kamuzol - teszem le  apoharam, mikor meghallom a kapucsengőt.
- Lebuktam! -kiabál utánam, üres borospohárral a kezében. -Még csak 3 éve!
Nem fér a fejembe, mikor lett ilyen lökött ez a nő, hiszen a szülei konzervatívak, akárcsak az én szüleim (voltak), mégis Britnny egy igazi furcsaság, abszolút nem illik be közéjük, habár az ő családja igazi bűbáj, mindenki kedves, előzékeny, és megértő. Britannyba annyi tapintat van nagyjából, mint egy molylepkében, cserébe viszont a világ az egyik, ha nem a legjobb barátja.
Kabátban, és pizsamában rohanok ki, átveszem a vacsoránkat, fizetek, és már rohanok is be.szetesen újratöltötte mindkettőnk poharát, és behurcolt mindenféle fontos kelléket a nappaliba: szalvétát, még egy üveg bort, és ketchupot.
- A nappaliban eszünk -jelenti ki vidáman, mihelyst kiveszi a kezemből az egyik dobozt, amire rá van írva, hogy nincs benne gomba.- Itt van minden, gyere, farkas éhes vagyok.
Nem mondok semmit, csak követem, mert már az é gyomrom is hangosan korog, és alig várom, hogy beleharapjak a langyos, puha pizzámba.
- Úgy festünk most, mint a kollégiumban - állapítom meg büszkén, teli szájjal.
- Édesem, a koleszban olcsó sört ittunk, nem ilyen csodaitaloat - összekoccintja a poharainkat és két hatalmas korttyal eltünteti az itala felét.
-Jó, akkor majdnem olyanok vagyunk, mint a koleszban - javítom ki magam, és egy második szelet után nyúlok. -El fogok hízni.
- A gyerektől is, szóval nem mindegy? - nem momndom, hogy berúgtunk, azért ahhoz nekünk sokkal több kell, de már érzem magamon a nemtörődömséget, és hogy pirosodik az arcom.
- Szóval - kezdek bele, hogy elterejem a figyelmét a gyerekvállalásomról. - Most akkor elmondod végre, mi van Harryvel?
- Megint ezzel jössz? Már annyiszor mondtam, Eire, nincs semmi. Ne variálj.
- Nem variálok, csak a megfigyeléseim, és a sokéves tapasztalatom a kettőtök katasztrófális magánéletével kapcsolatban megalapozza a gyanúm, hogy nem "csak" a lányom Tündérkeresztszülei vagytok.
- Vagy ne igyál, vagy ennél sokkal több borra lesz szükség - ismét rátölt a poharamra, de megállítom.
- Komolyan  kérdezem!
- Legyen - eltünteti a harmadik pohár fehérbort is, kiiszza az üveg alján lötykölődő maradékot, és nagy levegőt véve belekezd.
- Most az egyszer vázolom neked a dolgot, de ígérd meg, hogy soha nem fogod felhasználni ellnem, nem hozod fel, még ha csak kettesben beszélgetünk se. Nem akarsz anyáskodni felettem, nem próbálod megoldani a magánéleti krízisemet, és semmiféleképpen nem mondasz erről egy árva szót sem a férjednek! - jobb kezét a szívére teszi, a balt pedig kissé felemeli. - Ígérd meg!
- Ígérem - utánzom le, majd a jobb kisujjunkat is összeakasztjuk, mintegy megpecsételve a megállapodásunkat.
Tényleg olyanok vagyunk, mint a kollégiumban.
Nagy levegőt vesz, és nehézkesen, de belekezd. Elmesél minden egyes részletet azzal kapcsolatban, mit érez, vagy mit kezdett el érezni néhány hónapja.
- Teljesen egyedül ültem a lakásomban, pont miután felhívtál te és anya is, hogy Jeff meghalt, és nem tudtam, kivel beszélhetnék még. Éreztem, hogy szükségem van arra, hgy valaki olyannak sírhassam el a bajom, aki nem ismerte apukádat, hátha akkor el tudok mesélni pár sztorit kiskorunkból, hogy mire emlékszem vele kapcsolatban, és Harry foglalt volt. Mármint, felvette, de csak hogy közölje, most nem ér rá, visszahív másnap - szipog egy kicsit, de nem sír, folytatja. -Gondolhatod, hogy nem keresett, de aztán ez el is felejtődött számomra, mert intézkedni kezdtem, az utazást, anyáékkal is beszéltem folyton, hogy mikor érek haza, ki és hol fog aludni, hogy fogjuk elkerülni a tömeget, és persze lélekben felkészültem Meredith kiborulására is. Csakhogy túl hamar hazajöttünk, és elteltek a hetek a munkával, veletek, és igazán csak akkor döbbentem rá, mennyire belefeledkeztem minden másba, amikor összetörtem a kocsim és idejöttem. Harry nyitott ajtót, pedig gondolhatod, mennyit káromkodtam, és miket hordtam össze hirtelen felindulásból! - letörli a kibugganó könnycseppjeit, de közben mosolyog. -Fogalmam sincs, mi ez Eire, de azt hiszem baromi féltékeny lennék, ha Sonia 15 évvel idősebb lenne jelen pillanatban.
Ezen a ponton, amikor nem vele nevetek, hanem szorosan megölelem, feltör belőle minden, amit eddig elfojtott, és nevetve sírni kezd, ami percek alatt átmegy keserves, néma könnyhullajtásba.
- Szivem, tudod mi ez? - suttogom a hajába, miközbena  hátát simogatom és babusgatom, mint egy gyereket.
- Szánalmas kiborulás? -pislog fel, de megrázom a fejem.
- Életem legjobb ottalvós bulija a világ legnagyszerűbb barátnőjével, a tökéletes Keresztanyával, aki szerelmes - homlokon puszilom, majd a kezébe nyomom a második üveg bort. - Kinyitot?
- Ezer örömmel - szipog még kettőt, majd csordultig teletölti mindkettőnk poharát.- Az érzelgős ottalvós bulikra!
- Egészségünkre - koccintunk, és amíg iszom, azon gondolkodom, miként tudnám a lehető legészrevehetetlenebbül megszegni az ígéretem úy, hogy ne bukjak le idő előtt, még Britanny előtt sem.