35. Mi történt veletek?

Eire

A kezemet tördelve ácsorgok a teraszon, és úgy várom Zayn felbukkanását, mintha valami háborús hőst várnék haza, emellett pedig rettenetes bűntudatom van amiatt, hogy Niall még csak nemrég hagyta el a házat, máris az egykori legjobb barátjának társaságába menekülök. Egészen biztosan kiakadna, meg is érteném, hiszen még mindig ott a lehetőség, hogy Britannyt zaklassam a magánytól való undorommal, én mégis mindezek ellenére elhiszem, hogy életemben ilyen jót még nem tettem valakivel, mint most magammal, Zaynnel és Niallel egyszerre. Bemesélem magamnak, hogy kettejük közt egyedül én építhetek hidat, én lehetek az egyetlen kapocs, akinek segítségével visszatalálhatnak egymáshoz. Persze, ez így kissé eltúlzott és szentimentális, de ahogy várom Zayn kocsijának begördülését a kapun, a korlátnak támaszkodva, hunyorogva a gyenge fuvallattól, szinte látom magam kívülről, és sokkalta jobban benne érzem magam a kialakult helyzetben, mint valaha korábban. Minden rám nehezedik, a vitám Niallel, Zayn felbukkanása, Erin és anya viselkedése, a fojtogató érzés, amit általában akkor érzek, amikor tehetetlenül bámulom a kis könyvet, amit Victoriától kaptam, de még mindig ugyan az van benne, mint egy hónappal ez előtt, és eszembe jut, hogy valamiért elmaradoztak a terápiák— amit kicsit sem sajnálok már, mert mindegyiken kiborultam eddig, Niall is csak még feszültebb lett és esténként csúnyán egymás torkának estünk. 

Mindent kizárok, kivéve az emlékeimet, amik Zaynhez köthetőek, legyen az jó, vagy kevésbé az. Csak arra koncentrálok, hogy ennek most működnie kell, muszáj, és nekem mindent meg kell tennem, hogy mire hazajön a férjem, addigra legalább Z-t meg tudjam békíteni, és megbeszélhessem vele a történteket. Mert Niallnek csak akkor fogok tudni segíteni, ha ismerem a történetet a másik szemszögből is. Zaynnek pedig elmesélhetem, én hogyan éltem meg az eltűnését, és a többiek miként reagáltak. Tudom, hogy nehéz lesz, de azzal is tisztában vagyok, Niallnek mennyire hiányzik az, hogy ismét öten legyenek. Ha a színpadon nem is, legalább a magánéletben visszakapná a barátját, akire piszkosul nagy szüksége van, volt és lesz is reményeim szerint.
Alig állok a lábamon, amikor megnyomom a kapukulcson a nyitógombot, és az, ahogy az autó begurul, egy örökkévalóságnak tűnik. Mire leérek a lépcsőn, még be sem csukódik a kocsi ajtaja, én pedig ösztönszerűen ölelem magamhoz Zaynt, mintha évezredek óta magányos és elhagyatott lennék. Pedig még mindig csak néhány óra telt el Niall elindulása óta, de már annyira vágyom valaki olyannak a társaságára, aki nem kényszerből tölti velem a szabadidejét, és annyira hiányzott már Z.
- Oh, hát ilyen fogadtatásra nem számítottam. Szia Eire - ahogy nevet, érzem a remegő hasfalát, megcsap a kesernyés dohány és fűszeres parfüm illat, amitől szinte teljesnek tűnik az életem.

- Szia - beleborzol a hajamba, amitől elnevetem magam. Mintha semmi sem változott volna meg, mintha még mindig ugyan azok az emberek lennénk, akik annak idején voltunk. Minthaeg sem történt volna az a kellemetlen incidens nemrégiben a londoni lakásában.

- Niall is itt van? - hirtelen nem tudom elképzelni, hogy szeretne vele találkozni, vagy megkönnyebbül attól, ha elmondom neki, mi a helyzet.

- Nem, Louisnál van. Elutaznak - ellépek tőle, látom ahogy megváltozik a testtartása. Mázsás súlyok gördültek le róla másodpercek töredéke alatt, fesztelenül vigyorog.

- Tehát akkor igazak a pletykák? - bezárja a kocsit, gondolom már megszokásból, és megfontolt léptekkel indulunk be a házba.

- Miféle pletykák? - a bejáratnál magam elé engedem, amit nem fogad el, beterelget maga előtt.

- Na igen, felröppent néhány. Most épp a turnéra gondoltam.

- Igen - bólintok, majd hellyel kínálom. - Kérsz valamit?

- Ha lehetek pofátlan, akkor szívesen elfogadnám a csodálatos kávéid egyikét - telivigyorral ácsorog, nekem pedig megint nevethetnékem van.

- Nem pofátlanság, ülj le, mindjárt viszem - kellemetlenül érzem magam, de annyira örülök még mindig annak, hpgy eljött, hogy legszívesebben tinis rajongással ölelgetném és visítoznék a boldogságtól. - Nem tudom, hogy Sonia milyen állapotban van most, de múlkor szó szerint szerelmes lett beléd, úgyhogy nem ígérem, hogy nem fog rajtad lógni - a konyhából magyarázok, természetesen fülig érő szájjal, mert leperegnek előttem a képkockák, és nagyon cuki a lányom, amikor tetovált férfiakat lát. Csak az apjának nincs, Liam, Louis, Harry, és Zayn is szépen ki van dekorálva, a lányom pedig megőrül a mintákért. Neki aztán ugyan mindegy, hogy színes, vagy fekete, ha valakinek meglátja a bőrén a tetoválásokat, addig rajzolgatja körbe, amíg el nem fárad. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy talán ennek később az lesz a következménye, hogy ő is akar majd, természetesnek véli, és őszintén, nem zavarna. Örülnék, ha nem fordulna el a későbbiekben azoktól, akik egy kicsit másabbak, csak ne szúrkálja tele az arcát.

- Alszik? - tompán ér el hozzám a kérdés, először csak bólogatok, aztán eszembe jut, hogy a legnagyobb jóindulattal is van köztünk egy válaszfal, ezért ezt nem láthatja.

- Igen, de már nem sokáig, szerintem hamarosan szirénázni fog. Legalább annyit tud enni, mint Niall, mégis olyan picike, hogy néha elgondolkodom azon, vajon mikor fog egyáltalán nőni? 

Csend, Zayn nem mond semmit. Nem is veszem észre, azzal vagyok elfoglalva, hogy ne forrázzam le magam a forró italokkal, a tálcával egyensúlyozva billegek ki a nappaliba, hogy lepakolhassak a dohányzóasztalra. 

Zayn az egyik polc előtt ácsorog. A könyvek előtt sorakozott egykor a sok képkeret, de most már csak egyetlen van kitéve.

- Eire? - csendben felém fordul, fel sem tűnik, hogy mit lát. Vagy éppen mit nem.

- Igen? - mellé lépek, kezében az a kép van, amit Soniaról készített nemrégiben Niall egyik fotós barátja. A stúdióban ücsörög a levendulalila tüllruhájában, hozzá illő masni a hajában, és megpróbál elbújni Niall egyik kapucnis felsője alá. Imádom ezt a képet.

- Hol vannak az esküvői fotóitok? - leejtett karokkal áll, a mosolya kissé lehervadt már.

- Fent - próbálom én is elhinni, de őszintén szólva fovalmam sincs, hogy a garázsban lévő dobozban van, amit Niall kivávott az udvarra, vagy összetörve hevernek valahol egy szeméttelepen.

- Eire. Hol vannak a képek? - jó, persze. Én sem hinnék magamnak. Veszek egy mély levegőt, és csak nagyon lassan fújom ki. A gondolataim cikáznak, fogalmam sincs, mi az, amit el kéne mondanom, és mi az, amit nem.

- Fogalmam sincs. Valahol a házban hánykálódnak dobozokban, vagy szemeteszsákokban.

Szégyellem magam, mert jócskán sáros vagyok én is a történtekben, legalább annyira, mint Niall.

- Mi történt veletek? -akárhogy forgatom a fejem, követ az aggódó tekintete.

- Őszintén? Sokminden - elmosolyodok. - Sonia fontosabb most.

- Hé, ne mondd nekem, hogy Niall Horannek gondot okozna egy egész fotókiállítás megszervezése, ha szükséges lenne. Eire, mi van köztetek? Azok a képek fontosak voltak. Életetek legszebb napja. Hol vannak?

- Tényleg nem tudom - esküdözöm, és komolyan azt érzem, hogy magyarázattal tartozom. - Voltak mostanában viharos időszakok az életünkben.

- Váltok?

- Nem, dehogy! Csak nehezen lendülünk át bizonyos akadályokon. De megoldjuk, nem kell aggódni. Járunk terápiára is - ezzel próbálom menteni a menthetőt, de szemmel láthatóan ez csak ront a helyzeten. Zayn arca eltorzul, keserűen sóhajt fel. Szűkszavúan reagál.

- Sajnálom Ri.

Alig láthatóan megrántom a vállam, nem merek megszólalni. Mert mit mondhatnék? Hogy én is sajnálom? Mert amúgy így van. Rettenetes és elkeserítő.

- Rendben leszünk, ne félj. Tényleg csak pár hét - tudom, hogy ez viszont már a legkevésbé sem mondható igaznak, de ezt kell mondanom, hogy ne essen kétségbe Z.

- Amikor összeszedtem minden bátorságom, és elhívtam sétálni meg kávézni Gigit egy szponzoros buli után, valamiért feljött a házasság kérdése. Mert Pez meg én..tudod - kissé ködös tekintettel bámulja az üres polcot, de egészen mást lát. Fesztelenül beszél, holott mindenki tudja, mennyire kínos téma számára az, ahogy felbomlott a jegyessége és —sokak szerint— viszonylag hamar hivatalossá vált az új párkapcsolata. - Abban az időszakban voltam a legőszintébb, azt hiszem. És nem féltem felvállalni, hogy olyan életet akarok egyszer valaki mellett, amilyen Niallnek adatott meg melletted. Meg akartam maradni a feleségem legjobb barátjának, valakinek, akivel jól érzi magát, nem kell megjátszani a komolyságom, akit hazacipel egy jól sikerült buli után, vagy aki az ölében viheti be a lakásba álmai asszonyát. Azt hiszem féltékeny voltam a kapcsolatotokra onnastól kezdve, hogy az élete aktív részesévé váltál. És tisztában vagyok azzal, hogy ezt nem róhatom fel Perrienek, de engem ő csak nagyon ritkán tudott várni a backstageben, míg te és mások is rendszeresen ácsorogtatok a tiszta pólókkal és öleléssel fogadtatok minket. Nos, ha nem is mindig mindenki, de te ott voltál és mindannyiunkat vártál. És ahogy megpróbáltam ezt magyarázni Giginek, úgy nézett rám, Istenem, meg tudtam volna bolondulni abban a pillanatban, mert pontosan úgy néztél te is mindig Niallre. Akkor döntöttem úgy, hogy ha kell, az életem odaadom ezért a nőért - nevet, néhány pillanatra visszatér a jelenbe az elrévedezéséből. - Eire, Niall az első találkozásotok után, amikor Dublinban ragadt, azt az üzenetet írta nekem, hogy megtalálta élete párját. Azt az embert, aki okosabb, szebb, viccesebb nála, és mégsem zavarja. Azt, akinek, és emlékszem, pontosan ezeket a szavakat használta, „akiért hajlandó lenne visszaköltözni Írországba, feladni a londoni lakást és a várost”. 

Teljesen ledöbbenve állok. Sosem tudtam meg, valójában mit gondolt vagy mire emlékezett abból az estéből. Nekem ugyanis vannak hiányos emlékképeim, mint például az, miért ácsorogtam kint a térdig érő hóban, és miért keltem másnap véraláfutásos felkarral. Sőt, amíg Niall el nem kezdett kutakodni utánam, fel sem merült bennem, hogy ebből lehet még valami komoly. Összeköltözésről pedig nem is álmodtam. Ha valaki nekem akkor azt mondja, hogy az az utolsó Karácsonyom Dublinban, és Londonba költözök egy hebehurgya zenészfiúhoz, valószínűleg kiröhögtem volna. Hogy én? Egy zenésszel? Egy olyan emerrel, akinek milliók skandálják a nevét és a dalait? Ugyan.

- Zayn.. - felemeli a mutatóujját, elhallgatok. Jobb is, hiszen fogalmam sincs, mit akart velem mondatni a kétségbeesésem.

- Tudom, hogy nem releváns a véleményem, és sokkal több ember bizalmát kell visszanyernem, mint gondolnám, de egy tanácsot fogadj meg, kérlek. Én elszúrtam, nagyon csúnyán. Elrontottam valamit évekkel ezelőtt, a végeredmény pedig hogy egy tucat fantasztikus embert vesztettem el a szavahihetőségem és belém fektetett bizalom mellett. Az, hogy Gigivel ennyire gyorsan és hihetetlenül szerencsésen alakultak a dolgaink, hogy szinte azonnal szerelmes tudtam lenni és ő is valahogy belémhabarodott, isteni szerencse. De neked Niall az, aki nekem Gigi, és soha, semmiért ne add fel ezt a házasságot. Mindhárman boldog családot érdemeltek, te, Niall és Sonia is.

- Zayn, értékelem, de ha nem működik? Mi lesz, ha folyton csak falakba fogunk ütközni? És Sonia? Gyerekként állandóan azt láttam, hogy a szüleim nem is szeretik egymást annyira, vitáztak, egymással, velem, Erinnel. Nem akarom, hogy Sonia is úgy nőjön fel, hogy a szülei háborút vívnak minden nap. Én elmenekültem az országból, ahová megszülettem. Ha a lányom ugyan erre kényszerülne, abba belehalnék.

- Hé, de ti sosem adtátok fel! Vagy nincs igazam? 

Veszek egy mély levegőt. A történetünk teljességéhez hozzátartozik, eddig mennyit küzdöttünk, féltünk, és milyen nehéz megérezni a siker ízét.

- Közel két éve teherbe estem. Az orvosok azt mondták, hogy csoda történt, ezért túlféltett Niall. Én is rettegtem minden nap, de a dolgok egész jól alakultak. Hat hónappal később mégis Niall a karjaiban tartva rohant velem, berúgta a kórház ajtaját. Sírt, a karja csupa vér és verejték volt. A kisfiam...a kisfiúnk elment, és mi nem tehettünk semmit. Azt mondják, genetika, apámtól örökölhettem. Papíron ugyanis én sem lehetnék, mégis, látod, lassan három évtizede annak, hogy világra jöttem - megakadok, a kezeim akarva-akaratlanul is a hasamra simulnak. - Sonia harcos típus. Apám régen ezt mondta rám is. Élni akartunk. De mit kezdek ezzel az akarattal, ha csak arra használom, hogy mindent de mindent elrontok?
Készül a válaszra, de végül csak egy mély lélegzetvétel lesz belőle. Elgondolkodva fordul az asztalka felé, én meg inkább leülök és kevergetni kezdem a kávém, bár nincs benne se cukor, se tej, semmi.
- Már miért rontanád el? Lehet, hogy csak elfáradtatok. Kapcsoljatok ki, utazzatok el vidékre, vagy valami tengerpartra.
- Ó, hát ez baromi hétköznapi - elmosolyodok, mert ezeknek a srácoknak tényleg nem számít a pénz, én pedig még mindig nem tudom felfogni, hogy gyakorlatilag a saját magam szórakoztatására dolgozom, mert a havi fizetésemet Niall nagyjából minden nap megkeresi kétszer.- Ha apámék minden alkalommal elutaztak volna, amikor veszekednek, hamar éhenhalt volna a család. Nem mondom, hogy nem esne jól a hófehér porhanyós homokban járkálni naphosszat, de ettől nem változna semmi, mert tuti lenne egy luxusszálloda a közelben, ahol Niall tudna a lobbyban koktélozni és cseverészni a rajongóival valami idióta videóban.
- Vagy életed legizgalmasabb utazása lehetne, csak ti ketten, Sonia Harrynél.
- Niall a térdére hivatkozva ki sem mozdulna a nyugalmas helyekről, amit persze megértek, mert sokszor még most is fáj neki a műtét helye, pláne ha hirtelen változik meg az időjárás, de akkor is. Már nem igazán látom magunkat kettesben sétálgatni meg ilyenek. Meg sem fogná a kezem a nyilvánosság előtt.
- A régi Eire, akit megismertem, az daccból már csak azért is kézen fogná Niallt, sőt, szét is kürtölné a fél, ha nem az egész világnak, hogy a férfi mellette igenis az övé, és büszke rá.
Bárgyún vigyorgok, mert igen, igaza van. Az az Eire, aki a sok vita és eltávolodás előtt voltam, arra is képes volt, hogy hetekig tartó gyűlölködést követve kipakoljon pár képet a boldog családjáról, ágyban fekve, nyaralások alatt, csak hogy megmutassa, mennyire nem érdekli a negatív kritika.
- Igen, csak az enyém. Mindem hiszijével együtt - sóhajtozok, és amíg Zayn átsétál még egy kis cukorért a konyhába, előkapom a mobilomat és hirtelen felindulásból írok egy üzenetet Niallnek, hogy ne haragudjon a kirohanásom miatt, vigyázzon magára és hívjon fel valamelyikük, amint Los Angelesbe érnek.