36. - Az új kezdet kezdete

Niall

Amíg várom, hogy Louis végre befejezze a bájcsevegést a feleségemmel, addig továbbra is meredten bámulom a tévét. Egyik videó követi a másikat, némelyiket fel sem fogom. Ed egyik régebbi dalánál figyelek egy rövidke percre, de felvillan a telefonom képernyője. Teljes nyugalommal nyitom meg az üzenetet, meg se nézve a feladóját, a szöveget látva azonban elbizonytalanodom, szükségem van-e erre?

Válasz nélkül hagyom, nem is foglalkozom vele, amikor pedig Louis berobban a nappaliba, széles vigyorral az arcán, úgy teszek, mintha nem történt volna semmi.

- Ha esetleg érdekel, a családod remekül van - elnyúlik a kanapé egyik felén. - A kaja megérkezett már? 

- Nem - eltűnődöm, vajon melyikünk rendelte meg végül, de kisvártatva a csengő is megszólal, tehát Louis nem csak a családomról, de a korgó gyomromról is gondoskodik.

Felpattanok, és Louist megelőzve sietek ki a futárhoz, és a kínai kaja illatára magától nyílik a pénztárcám. Gyorsan fizetek, és már a lakásba vezető úton kinyitom az egyik dobozt. Megcsap a meleg édes-savanyú illatú gőz, és hirtelen sokkal de sokkal jobban érzem magam. 

- Liamék nemsokára itt lesznek. Most indult el Harryért - Louis vidáman cseveg, mire a nappaliba érek, addigra meg már ott van két pár evőeszköz és két hideg sör.

- Na hát akkor egészségedre - elosztjuk a dobozokat, koccintunk, és szinte egy szó nélkül enni kezdünk, de úgy, mintha éheztettek volna minket eddig.

A többiek megérkezése után már nem igazán csinálunk semmi mást, csak elvonulunk aludni, vagy erősen koncentrálunk, hogy ez sikerüljön. Én személy szerint csak vergődöm, nyitott szemmel fekszem és nem merek nagyon mocorogni, nehogy felkeltsek valakit, mert akkor beszélnem kell mindazokról a dolgokról, amik ébren tartanak.

Jobb híján a mobilom nyomogatom. Két üzenetet is megválaszolatlanul hagytam, az egyik Zayntől, a másik Eire telefonjáról érkezett. Hát persze, gondolhattam volna, hogy ugyan én vagyok mindenek elrontója, a bunkó Niall Horan, de Eire sem semmi. Épp csak kiteszem a lábam az otthonunkból, ő máris odahívja Zaynt és kettesben jól szórakoznak. És ez akárhányszor megfogalmazódik bennem, a féltékenységtől őrülten dübörögni kezd a mellkasom és mozdulatlanul, némán dühöngök. 

Amikor megszólal az ébresztésem, szinte azonnal kikapcsolom. Nem is aludtam igazán, csak lehunyt szemmel feküdtem, hogy ha valaki fel is ébredne, ne találjon engem éberül lézengeni. 

Válaszolnom kellett volna Eire sms-ére, de most még nehezebb volt megtenni, mint bármikor máskor. 

Befordulok a fal felé még néhány percre, kedvem lenne tüdőkapacitásom teljes egészével üvölteni, rugdosni, de nem teszem meg, mert tudom, hogy nem vezet sehova, mindenkit felkeltenék vele és Louis sem örülne, ha tönkre tenném a lakás ezen részét. Szóval igyekszem tényleg visszafogni magam, és végeredményben egész jól megy, mert addig rá sem kérdeznek a gorombaságom okára a többiek, amíg le nem szállunk az LAX-en.
A hosszú repülőút alatt végig egy-egy ficakban ücsörgünk, időnként elnyúlva fetrengünk, de semmiképp sem viselkedünk úgy, mint szoktunk. Egyikünk sem érzett különösebb késztetést arra, hogy egymás szavába vágva sztorizgassunk az elmúlt hetek történéseiről. Mert valljuk be, Jeff temetésén kívül nem történt semmi említésre méltó, arról pedig  a legkevésbé sincs kedvem beszélni.

Ha rá gondolok, kiráz a hideg. Újra látni Eire arcán a csalódást, hogy ő igyekezett, Meredith mégsem értékelte, sőt, csak még jobban a perifériára száműzte a családomat. Szörnyű, de egyben valahol megkönnyebbültem. Komolyan tartottam attól, hogy ha kibékülnek, vagy valamennyire rendeződik a kapcsolatuk, akkor elég egy nagyobb vita, és a feleségem eltűnik Londonból a lányommal, egyfajta családegyesítő kényszerből fakadóan visszaköltözik Dublinba. Így viszont talán megkímélhetem magam jónéhány felesleges idegeskedéstől.

- Mi a helyzet? Te is olyan csendes voltál egész úton - Liam kétkedve vizslatja az arcom. 

A bőröndjeink halkan suhannak a tükörsima aszfalton. Csak ezeknek a hangját lehet hallani, nekem pedig semmi más nem jut eszembe, csak hogy utoljára, amikor Los Angelesbe repültem, még meg sem született a lányom. Tíz hónapja nem voltam itt, a második kedvenc helyemen. Már-már az otthonomnak tekintettem pár éve, Eirevel is sok időt töltöttünk itt, most mégis olyan érzésem van, mintha idegen lenne minden és mindenki körülöttem. Nem igazán tudom értékelni a forró, sűrű levegőt, amit annak idején pont azért imádtam, mert a forróságtól és az óceán sós illatától volt fülledt, nem pedig az esőtől, mint a Heathrow, vagy a Luton.

- Csak nem tudok mit kezdeni az időeltolódással. Majd elmúlik - igyekszem normálisan lereagálni a dolgokat, és mosolyogva sétálni a hatalmas épületben. 

- Eire jól van? Nem beszéltem vele mióta visszajöttünk, és kicsit aggódtam is, hogy mit fog csinálni most.

- Remekül van. Mindig van valami, amivel lefoglalja magát és Soniat.

-  Amikor hazafele jöttünk, elkérte tőlem Zayn elérhetőségét. De nem adtam oda neki. Tulajdonképpen nem is tudom, miért engem kért meg erre.

- Ne félj, a feleségemnek nem akadály egy ilyen dolog. Zayn már nálunk volt, mielőt egyáltalán felszállt volna a gépünk - marja a torkom a keserű cinikusságom, mégsem érzem magam kellemetlenül. 

- Oh - elhúzná a száját, de egy szervezetten összetömörülő csapat felé közeledünk, akiket büszke anyák és lányaik alkotnak. Amint feltűnik Harry és Louis, sikoltozni kezdenek, és mikor Liam már méterekről integetni kezd nekik a biztonságiak feje felett, elszabadul a pokol. Mindannyiunk szíve feléjük húz, de a testőreink óvatosságra intenek, nehogy elhagyjuk a biztonságos kis zónánkat. Louis megáll, int mindenkinek, hogy álljunk össze és a telefonját feltartva készít mindannyiunkról képeket. A lánysereg erején felül igyekszik túlvisítani mindent és mindenkit, nevetés és pirosló arcok telítik meg a levegőt körülöttünk. Ettől én is igazi, hamisítatlan vigyorra húzom a szám, és képtelen vagyok abbahagyni. 

Van, ami nem változik sosem. Boldog vagyok. Annyira, hogy képes lennék fejest ugrani az érzésbe, az arcom már fáj, olyan széles a mosolyom, és néha kihallani néhány mondatfoszlányt, amiben dícsérik az én Soniám, milyen szép és hogy rám hasonlít. Ez nem csak boldoggá, de büszkévé is tesz. Fellendítem a karom, hevesen integetek a ránk váró, fantasztikus embereknek, és csak remélem, hogy ők is érzik azt a szeretetet, amit mi igyekszünk átadni nekik, legalább annyira, mint amennyire mi lubickolunk az ő mindent elsöprő rajongásukban és puha majomszeretetükben. A tenyerembe puszilva dobok nekik egy utolsó légcsókot, mielőtt elterelgetnének a szemük elől, és látom, hogy Louis már írja is az üzenetet a képéhez. Vadul pötyög a telefonján, széles vigyor ül az ő arcán is. Sőt, mindenkién.

Célzottan figyelek minden mozdulatomra, hogy ne engedjem le túlzottan a vállaim, egyenes maradjon a hátam és ne lankadjon le a mosolyom, nem mintha változott volna bármi is az elmúlt percben.

Amint beülök az értünk küldött autóba rámnehezedik a fáradtságom, szinte agyonnyom a kimerültség. Nekidőlök az ablaknak, a másik oldalról úgyis kitámaszt Liam és a hirtelen lesújtó hőségtől pár perc alatt elalszom. Már arra sem emlékszem, hogyan és mikor jutunk ki a reptérről a belvárosba vezető sztrádára, csak azt fogom fel, hogy a homlokom lecsúszik az üvegen és a fejem kényelmetlenül csuklik előre.

Érzem, hogy ennek a napnak, legyen bármennyi is az idő, számomra véget ért.

Eire

- Felmegyek, megnézem Soniat. Nincs nálam a figyelő - túlságosan is elengedtem magam. Órák óta ücsörgünk Zaynnel a nappaliban, és még csak el sem pakoltam rendesen magunk után. Szalad az egész ház, és ha valamiért meg is szakítottuk a csevegést, mindenhol a letörlésre váró port láttam és azokat a felületeket, amiket illene sürgősen felmosni.

- Igazán nem akarok tolakodó lenni, de felmehetek? Mert a múltkor csak egy rövid időre láttam őt, és ha esetleg aludna..

- Persze, ne viccelj, gyere csak! - meg sem várom, hogy befejezze a mondatot, megragadom a karját és irányítani kezdem. - Előre szeretnék elnézést kérni. A gyerekszoba gyakorlatilag folyamatosan csatatérré van nyilvánítva a két Horan miatt és már meg sem kísérlem rendben tartani.

- Hé, van pár tesóm, és Louiséknál is temérdek időt töltöttem. Doncasterben is - nevetnem kell, mert megint elfelejtettem, kivel állok szemben. Ugyan! Zayn gyakorlatilag együtt élt a férjemmel évekig, és Niallról tudom, milyen pedánsan indul útra, de aztán valahol elveszti a fonalat és katasztrófa sújtotta területté válik a környezete. Arról nem is beszélve, hogy akkoriban sem Harry, sem Liam nem figyelt a rend megtartására, így mind az öten a rendetlenség tetején ücsörögve várták a megváltást az elsőnek érkező lánytól.

- Rendben - lelassítok a fehér ajtó előtt. Megigazítom az ezüstre fújt 'S' betűt, amit Niall saját kezűleg festett. Szeretem, hogy néhány kézzel készített dolog még van a lakásban, de nem akarok sokáig elidőzni, nehogy kellemetlen helyzetbe hozzam Zaynt, vagy magamat.- Remélem alszik. Most már örülnék, ha sikerülne átaludnia 6-8 órát egy huzambam. 

- Ne is álmodj róla - suttogja kedvesen.- Mire végre annyit fog aludni, azért fogtok könyörögni, hogy fáradjon le hozzátok legalább ebédre.

- Azt megnézem. Annyit eszik lassan, mint az apja. Két reggeli, három vacsi. Mint egy igazi ír - csendben felkuncogok. - Csak nehogy sört is kérjen mellé. Niall régebben megengedte neki, hogy egy kiskanál habot megegyen.

- De fogadjunk, nem köpte ki - mosolyogva a kiságy fölé hajol, Sonia felé nyúl, a lányom pedig azonnal a kezéhez kap. Apró ujjaival kapaszkodik Zayn csuklójába és csodálkozva bámul fel ránk. - Gyönyörű.

- Igen, az. És tiszta apja - megcirógatom a pufi arcocskát, és én is gyönyörködni kezdek Soniában. Álmos, majd' leragadnak a szemei de az újdonság varázsa magával ragadja, és csillogó szemekkel nézi Zaynt, mint valami istenséget.

Megszokásból talán, vagy nem is tudom, miért, de nekidőlök a kiságynak, ezzel kissé Z oldalához préselődök, ő pedig azonnal átfogja a vállam.

- Szeretném, ha tényleg rendbe jönne a kapcsolatom Niallel - a semmiből hozza fel ezt a témát, és bár az a célja ennek a baráti találkának, hogy átfogó képet kaphassak a történetről egy egészen más perspektívából.

- Ó, hányszor kívántam én is ugyan ezt. Remélem legalább az egyikünknek meg fog tudni bocsátani.

Akarva-akaratlanul is a jegygyűrűm piszkálom, és igyekszem lecsillapítani a gyomromban hömpölygő remegést.

- Neked? Neki kéne térden csúszva a bocsánatodért esedeznie! Legalábbis abból, amit ő és Liam mesélet, nekem ez a véleményem.

- Mi? Neked beszélt a dolgainkról? Mikor? - őszintén meglepődöm, mert ha találkoztak is, nem gondolnám, hogy elfecsegne olyan apróságokat Niall, mint a házasságunk lassú, de biztos hanyatlása csak úgy Zaynnek, ha tényleg annyira haragudna rá, mint mondja. 

Keserédes ez az információ. Nem akarom, hogy az egész világ ezen csámcsogjon, márpedig ezeknek a srácoknak minden szavát rögzítik és sűrűbben váltanak telelfonszámot, mint más ágyneműt, viszont örülök, mert ez azt jelenti, Niall még mindig megbízik Zaynben. És ez jó. Nagyon jó.
Sonia szép lassan visszaalszik, én pedig, csak úgy, mint minden este, ott ácsorgok az ágya mellett, és csak akkor vagyok hajlandó elhagyni a gyerekszobát, amikor már legalább 25-ig el tudok számolni anélkül, hogy a lányom megriadna.
- Kicsit azért furcsa anyaként látni. Sokkal komolyabb vagy, mint régen - egymás mellett oldalgunk vissza a nappaliba, én meg, a mintaanya, újra a korábban kinyitott borosüvegért nyúlok és a maradék chardonnay-t ketté töltöm.
- Tudod, még néha én is elcsodálkozom. Volt, hogy felriadtam Sonia sírására, és eszembe jutott, vajon hány olyan alkalom volt, amikor kimerültek és hulla fáradtak voltunk, ami miatt nem ébredtünk fel időben. Soni a mindenem, az életemet is odaadnám érte, de igen, sokszor én sem fogom fel igazán, hogy anya vagyok. Én!
- Hihetetlen. De csodás dolog lehet - belekortyol a borba, közben a hátsókertre néző teraszajtót bámulja. - Büszke vagyok rátok. Komolyan.
- Ránk? Ugyan. Semmi okod nincs rá - komolyan ezt gondolom, nem vagyunk jó emberek, nem küzdünk eléggé az álmainkért, tele vagyunk hibákkal.
- Hidd el, sokan szeretnének csak fele annyira boldogok lenni, mint ti. Mint te meg Niall.
- Pedig ha még egyszer, csak egy napra, vagy egy félre úgy élhetnék, mint az eljegyzésünk előtt, képes lennék feladni a mostani életem - felhúzom a lábam a kanapéra, teljes felsőtesttel Zayn felé fordulok. - és ez alatt azt értem, hogy te is az életünk része lehetnél. Mint régen. Harry, Liam, Louis, Niall és te. Öten.
- Igen. Az tényleg jó lenne - koccintunk, és kiisszuk a maradékot a poharokból.
- Akkor, a következő üveget bontsuk meg az újrakezdés reményében - felbátorodva patfanok fel, és a bornyitóért nyúlok.
- Az újrakezdésre - mindkét poharat a pilthoz hozza, én pedog mindkettőt csurig töltöm.
- Úgy legyen - összekoncintom a két ballonpoharat és egy röpke percre elhiszem, hogy minden, amit most elterveztünk, szavakba öntöttünk és amiért óhajtozunk, hamarosan megtörténhet.