Niall
Hiába szólítom meg, alig reagál. Többnyire csak bólint.
Egyetlen szó nélkül ül a kocsiban, néz előre, de aligha lát valamit. Magára hagyom néhány percre, de a biztonság kedvéért magammal viszem a slusszkulcsot, és megkeresem Soniat.
Már az előtérben kiszúrom a lányomat, aki a keresztszülei társaságában jól láthatóan remekül szórakozik. Kíváncsian forgatja a fejét a temérdek ismeretlen felé, azonnal barátkozni akar. Minden kézfejet megtapogat, amit felé nyújtanak, sokáig észre sem vesz.
- Nézd, ki van itt, Sonia! Apa - Britanny csak addig mosolyog, amíg rám nem néz. - Hé, mi történt? Hol van Eire?
- Kint ül a kocsiban - megcirógatom a puha hajacskát, Sonia nyöszörögve nyújtózik felém. Gyorsan körbepillantok, nehogy bárki meghallja, amit mondani fogok - Meredith elküldött minket.
- Mi? - Harry is és ő is egyszerre kérdeznek vissza.
- Nem, nem, nem - Britanny átadja nekem a lányom, és Harry vállát félrelökve indul el. - Meredith! Nem látta valaki Meredith-t?
- Erre semmi szükség - Harry utána nyúl, de a lány hamar kikapja a karját a szorításból.
- De, Harry. Sonia keresztapja vagy, és neked is az ő érdekeit kell nézned! Nem hagyom, hogy a legjobb barátnőmet kirakják a saját apja temetéséről a családjával együtt! Nem rángathatjuk sem a gyereket, sem Nialléket!
- Persze, de nem ez a legjobb megoldás, tudod jól - ismét a kezei felé nyúl, hogy megfogja.
Fogalmam sincs, mi folyik kettejük között, de egészen olyan érzésem van, mintha egy titkos, senki más által nem ismert nyelven beszélnének. Harry csak néz rá, enyhén nemet int a fejével, Britanny viszont hevesen bólogat, mielőtt a mellkasára borulna. - Kimennél Eirehoz? Addig összeszedem a többieket.
- Rendben - megtörli az arcát és visszalép mellém. - Mit mondtál? A kocsiban van?
- Igen - biccentek, és engedném el magam mellett, de Harry mutogatni kezd, hogy menjek én is.
- Kint találkozunk. Ne hozzuk magunkat túlságosan kínos helyzetbe - sarkon fordul, a lépcső aljánál kiszúrja Liamet és Louist, akik Eire unokatestvéreivel beszélgetnek valamiről, láthatóan jókedvűen.
Bármennyire nem szeretnék, mégis csak bent maradok, kíváncsian várom, hogyan akarja elsimítani a helyzetet Harry, mert az előbbi kirohanásra néhányan felkapták a fejüket, és velem együtt ők is tudni akarják, mi fog kisülni ebből. Sutyorognak, Harry csak odahajol Liamhez, és félig mutogatva, félig tőmondatokat használva elmagyarázza a dolgot. Csak annyit látok belőlük, hogy bólintanak, és mintha rettentő fontos lenne megosztaniuk velem valamit, felém indulnak. Semmit nem tudok leolvasni az arcukról, mert túl jó színészek, és csak az átható együttérzés látszik rajtuk.
- Sétáltassuk meg Soniat, szüksége van egy kis friss levegőre - Louis bökdösni kezdi az oldalam, hogy induljak el kifelé. Értetlenül kapkodom köztük a tekintetem.
- Indulj már - morog Liam, és kedvesen odaint Jamesnek és a feleségének.
- Most ez mire jó? - szegezem feléjük a kérdést, amint kilépünk. Britanny már a kocsiban van, próbálja szóra bírni Eiret, akit szemmel láthatóan pont nem érdekel semmi. Még mindig rémisztő merevséggel bámul maga elé.
- Harry elköszön, és jön utánunk - hiába beszél nekem, mindvégig Sonia arcába mosolyog és akár egy idegesítő nagybácsi, csipkedi a pofiját.
- Ne csinálj hülyét a gyerekemből - a mai nap talán először nevetem el magam, de csak mert a lányom határozottan azt sugallja, nem tetszik neki a dolog. Fogalmam sincs, kitől tanulhatta, de az apró termetéhez és a piszkosul fiatal korához képest egy nagy nyálpacát köp Louis ingére. - Mondom.
- Jó, ezt megérdemeltem. Pedig Freddie kedvelte.
- Ennek a gyereknek Eire az anyja, ezt ne feledd - nem akarom rosszindulatúan mondani, de egy pillanatra látom Louis szemében a meglepettséget és talán egy picit meg is bántom. - Bocs, tudod, hogy értettem.
- Semmi gáz, csak eszembe jutott, hogy az apja viszont te vagy, és egy nap annyit fog enni, mint te.
- Hogy is ne. Az anyja ki is nyírná - a szám majdhogynem a fülemig ér, amikor Harry is kijön, elégedetten a hajába túr, és egy félmosollyal leugrál a lépcsőn.
- Mehetünk, Meredith mindenkit üdvözöl, és sajnálja, hogy nem tudtunk tovább maradni - meg sem áll mellettünk, a két lányhoz siet, és Eiret hosszan magához öleli.
- Mit művelt? - Liamhez fordulok, de csak a fejét rázza.
- Diplomatikusan távozott a társaságunk, ne aggódj. Meredithtől hangosan elnézést kért, de mivel mi csak Sonia miatt jöttünk, hogy ha kell, vigyázzunk rá, úgy éreztük, ideje indulnunk, nem akarunk alkalmatlankodni egy ilyen családi eseményen. Eire viszont képtelen szembenézni a dolgokkal, jobbnak láttad, ha elviszed innen, mielőtt összeroppanna.
Szóhoz sem jutok, mert egyszerűen nem tudom, mit mondhatnék. Borzasztó büszke vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, akik még a bajban is képesek mindent megtenni értünk, és azt hiszem egy-két könnycseppet el is ejtek, amiért ennyi jó ember vesz körül hosszú-hosszú évek óta.
- Köszi - ennyi telik tőlem. De komolyan fogalmam sincs, mit kell ilyenkor tenni, vagy mondani. Soha nem voltam ezelőtt ilyen helyzetben. Először vagyok házas– remélhetőleg ez az utolsó alkalom is–, először kísérem a feleségem az apja temetésére. Mindenből ez az első próbálkozásom, de annyi biztos, hogy ha újra kéne kezdenem, semmit nem tennék másképp, legalábbis nem sok mindenen változtatnék.
Persze, többet lennék a családommal, gyakrabban hazamennék, Eiret nem hagytam volna magára várandósan, de tudom, hogy sosem fogom tudni visszaforgatni az idő kerekét. Inkább hálás vagyok, amiért a barátaink mellettünk állnak, és megakadályozzák a kellemetlen családi vita kirobbanását.
Britanny és Harry elveszik tőlem Soniat, Liamékkel együtt néhány méterrel távolabb állnak, amíg ma már ezredjére is kiimádkozom egy szót a feleségemből.
- Hé, minden okés - letörlök egy lefelé guruló könnycseppet az arcáról.
- Valóban? - szemforgatva fordítja el a fejét, nem tudom megcsókolni, csak a halántékára adok puszit. Megteszek minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy feltérképezzem az érzéseit, mert már réges-rég feladtam a küzdelmet, nem fogom sosem megérteni őt. De ez nem jelenti azt, hogy nem tarthatok lépést a hullámvölgyeivel.
- Nem szeretnél néhány napot még itt tölteni? Elmehetünk anyához, vagy...
- Haza akarok menni. Londonba - határozottan beszél, egész máshogy, mint ahogy várnám az elnyűtt arcára nézve. Nem is igazán az döbbent meg, hogy félbeszakít, hanem a stílusa. Soha ne engedte meg magának, hogy így beszéljen, még velem sem, de tudom, hogy tőlem leste el, hogyan kell igazán bántani szavakkal, hanglejtéssel, vagy éppen a csenddel. És Eire bámulatos tanítvány.
- Rendben, akkor hazaviszlek - megigazítom a haját, ami rátapadt az ülésre, és megkísétlem megfogni a kezét, de ahogyan az arcát, azt is elkapja, az ölébe húzza a karjait, és az ablakon át bámulja a házat. Az ajtót szuggerálja, mintha várna valamit. Vagy valakit.
- Hívok taxit a srácoknak, és máris indulunk - sóhajtok, mára elég az elvesztett csatákból.
A cipőm orrával a port rugdosom, amíg rendelek egy hézszemélyes autót, csak hogy kényelmesen kijusson mindenki a reptérre, ha mind egyszerre indulnánk vissza.
A napunk teljesen tönkrevágódott, pedig még csak délután fél öt van. Túlvagyunk egy megrázó temetésen, majdnem megismerhettem azokat az embereket, akik szebbé tették Eire napjait előttem, és hiába árasztottak el a barátaim szeretettel és törődéssel, ez sem volt elég ahhoz, hogy megmentsük a parányi jókedvet. Egyetlen szó nélkül vonulunk vissza a szállodába. A megszokottnál sokkalta kevesebb csomagunk és táskánk van, szinte meztelennek érzem magam, ahogy helyet szorítok a saját bőröndömben Louis holmijának, Liamhez beköltözik Harry az öltönyével, Britanny pedig összepakol Eire helyett is. Sonia folyton valaki lábánál ücsörög, érzi ő is a feszültséget, mert kivételesen nem akar megszökni sehonnan, engedi, hogy Britanny tisztába tegye és átöltöztesse, lefelé kenet pedig nyugodtan vár a hordozóban, míg átteszi Harry a kocsiba.
Bármennyire is igyekszünk, szükségünk van egy órára, hogy távozzunk, és már csak a repülőn fogunk tudni enni valamit.
Eire
Tehetetlenül forgatom a telefonom a kezemben. Ki van kapcsolva, és még legalább addig így marad, míg le nem szállunk. Még a gondolattól is rosszul vagyok, hogy bárki számára elérhető leszek néhány óra múlva, mert kénytelen leszek Britanny miatt úgy viselkedni, mintja minden normális lenne. Mintha nem éreznék folyton úgy, mintha gyomorszájon vágtak volna a múltammal.
Mindenki kényelmesen heverészik, Niall nagy örömére végre Sonia is kiélvezheti a magángép adta lehetőségeket, a játékai közt remekül szórakozik, Harry és a legjobb barátnőm valamiről nagyon komoly arccal beszélnek, időnként felém pillantva. Remélem nem gondolják, hogy nem veszem észre, mert átlátszóak, én pedig semmi mással nem tudom elütni az időm, minthogy a saját környezetem vizsgálom. A sivár, pénzből épített várat, ahol mindenkinek megvan mindene, engem mégsem tud boldoggá tenni, sőt, egyenesen taszít.
Felpattanok a helyemről, és egy szó nélkül elvonulok a kíváncsi tekintetek elől, magam után bezárom az ajtót és a kényelmes fotelek helyett az ócska műanyag vécédeszkát választom. Émelyeg a gyomrom, nem veszi be a képmutatást és az oktalan támadást. Küzdök a könnyeimmel, átkozom magam, amiért csupán két falatot reggeliztem, a fájdalomtól, és a görcsös fájdalomtól sikítani tudnék, mégsem jön ki egyetlen hang sem a torkomon.
Kihányok magamból mindent. A keserűséget, a fájdalmat, a magányt, félelmet, a dühöt, és a végtelen gyűlöletet, amit anyámra gondolva érzek. A zubogó vízzel együtt elengedem a negatív érzéseim egy részét, alaposan megmosom az arcom, a fogam, és csak akkor megyek vissza, mikor már megbizonyosodom arról, hogy az út végéig már nem térek vissza, és hazáig nem tör rám ismét ez a borzalmas rosszullét.
Hiába minden próbálkozás, Liam mellett elhaladva megérzem magamon a pillantását, és amint elsétálnék mellette, tenyerét a hátamra simítja.
- Minden rendben? Sápadt vagy - megölel, türelmesen megvárja, hogy válaszolok-e.
- Azt hiszem, igen. Most már minden sokkal jobb - elrejtem a könnyeimet, óvatosan letörlöm őket az arcomról, amíg a felsőteste takarásában vagyok.
- Szólj, ha bármiben tudok segíteni - néhányszor végigsimít a ingem hátán, érzem, hogy komolyan gondolja. Szívesen megkérném valamire, de nem merem, túl bátortalan vagyok. Szavak helyett beharapom az alsó ajkam, szaggatottan veszem a levegőt, és amilyen csendben csak tudom, ki is fújom.- Bármiben, érted?
- Köszönöm - remeg a hangom, de csak akkor jövök rá, mikor most megszólalok.
- Nem szeretném, ha úgy kéne elutaznunk, hogy te nem érzed magad biztonságban, és bánt valami.
- Elutazni?- ez a szó megüti a fülem, és cseng, visszhangzik a fejemben, mintha folyton ezt üvöltené mellettem valaki.
- Óh, hát..igen - képtelen megakadályozni, hogy hátrébb lépjek. Szavak nélkül is megért, oldalra.biccentem a fejem, nem tudom, miről beszél, de alig várom, hogy beavasson. Felhúzom a szemöldököm, de azért ügyelek arra, hogy ne fessek úgy, akár egy féltékeny, elviselhetetlen nő.- Niall nem mondta?
- Valahogy elfelejtette megemlíteni, hogy készül valahova - bár nem látszik, elfog a félelem, pedig már kezdtem reménykedni abban, hogy elmúlt egy jó időre.
- Ha hazamegyünk, megbeszéljük - kínosan érzi magát, én pedig időben kapcsolok. Nem faggatom, eszem ágában sincs kellemetlen helyzetbe hozni őt. Elvégre nem tehet semmiről.
- Persze. Otthon. - megint eszembe jut, miben tudna segítségemre lenni Liam. Ő a legalkalmasabb arra, hogy kiszivárogtasson némi információt a számomra, mégis nehezen veszem rá magam.- Liam?
- Hm? Mondjad.
- Tudod, lenne itt valami, amiben talán segíthetnél - izgulok, remeg a lábam, de most nem figyel ránk senki, és fogalmam sincs, mikor lesz ismét alkalmam arra, hogy rákérdezzek.
- Na és micsoda? - lelkesen csillogó szemmel várja, hogy megszólaljak, én viszont közel sem repesek ennyire az örömtől. Nem akarom, hogy ő is azt érezze, mint amit én, hogy hasbavágják valami ócska emlékkel.
- Meg tudnád adni nekem Zayn címét? - félve pillantok fel. Az arcára van írva, mit gondol, mégis rettegek attól, mit fog mondani, mert mi, akik itt vagyunk ezen az átkozott gépen, mind remek színészek vagyunk.
Niall, aki mostanában ismét eljátssza a tökéletes férj szerepét, csak hogy levegye a teher egy részét a vállamról. Britanny, aki még mindig úgy viselkedik Harry társaságában, mintha eltökélt és laza lenne, na meg legalább tíz évvel fiatalabb. Harry, aki fantasztikusat alakított a családom előtt, ezzel megmentve anyát, engem, és magukat is. Sonia, aki épp eljátssza, hogy ért a kitömött plüssállatok nyelvén. Louis, aki úgy tesz, mintha nem érzékelne semmit, Liam, aki visszafogja magát, pedig tisztán látom rajta, mit akar mondani valójában. És én is, aki mindezt elfogadja, úgy tesz, mintha vak meg süket lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése