20. Egyszerűen bonyolult

Eire

Kora reggel korgó gyomorral kezdek forgolódni, ugyanis sehogy sem kényelmes, mégsem kelek ki az ágyból, mert amint kinyitom a szemem, esőcseppek millióival találom szembe magam. Elharapok egy ásítást, és Niall felé fordulok. Édesen összerántja a szemöldökét, takarója a nyakáig fel van húzva, és úgy fújtat, persze csendesen, mintha évek óta csak arra várna, végre aludhasson.

Álmában motyog valamit, és egymás után többször is kimondja, „enyém”. Eszembe juttatja Sonia tegnapi első szavát, ami drágább minden kincsnél, és olyasfajta büszkeséget érzek, amit kizárólag a lányommal kapcsolatos dolgok váltanak ki belőlem hosszú ideje.

Időtlen időkig tudnám figyelni őt, de félő felkelne arra, hogy bámulom, ráadásul a hasam fájni kezd az éhségtől, így kénytelen vagyok lerántani magamról a takarót, felhúzom a köntösöm és lecsoszogok a konyhába.

- Jó reggelt - Harry széles mosollyal, egy öleléssel illetve egy hatalmas, cuppanós puszival köszönt. Nem mondom, furcsa, hogy vele futok össze először a házunkban, de ilyen kedves és szeretetteljes fogadtatáshoz bármikor hozzá tudnék szokni.- Főztem kávét, kérsz?
- Igen, köszönöm - a kezemnél fogva húz a legközelebbi székhez, és leültet, mint egy gyereket. A kézfeje majdnem olyan puha, mint Marknak, de valahogy mégsem ugyan az az érzés. Harrynek tele van hegekkel, és egészen más tapintása van a bőrének ott, ahol a tetoválásai vannak. Bár nincsenek érdes részei, mint Niallnek a gitár miatt, de Mark bársonyos kezeit egyikük sem tudja lekörözni.
Rosszul akarom érezni magam amiatt, hogy megint érzem a kezemen az érintését, de az egyik felem azonnal védeni kezd engem a sötétebbik oldalammal szemben, mert nem érzek semmit Markkal kapcsolatban, nem váltott ki belőlem semmiféle gyengéd, romantikus érzelmet, pusztán arról van szó, hogy feltűnően jól néz ki, látszik, hogy sok időt és energiát fektet a kinézetébe, gondosan válogatja meg a ruháit, ami az üzleti életben egyszerű előnynek, mintsem gőgnek számít. A kezére meg csak az az egy magyarázat lehet, hogy egyedülálló, a lakását majdnem biztosan bejárónő tartja rendben, és naponta kétszer legalább étteremben eszik, vagy a szüleinél.
- Baj van? - összerezzenek, ahogy hirtelen elém kerül a csésze, benne a gőzölgő feketémmel. Harry leül velem szemben, és aggódó pillantásokkal kényszerít kegyes hazugságra.
- Nem, dehogy. Csak nemrég keltem, és még ébredezek - igyekszem mosolyogni, nem gondolni Markra, az esőre, csak arra koncentrákok, hogy az ujjaimat átmelegítse a forró porcelán.
- Beszéltem Niallel - megáll, várja a reakcióm, de én csak csendben iszogatok, és várom a folytatást. - Mesélte, hogy mostanában hanyagoljátok a terápiát.
- Nem érünk rá - megrántom a vállam. - Sok volt neki a Zaynnel való találkozás, nem hiányzik, hogy ott is elveszítse a fejét.
- Értem - belekortyol a saját italába, de nem sokkal ez után mégiscsak tovább kérdezősködik, bárhogyan is próbálta visszafojtani a kiváncsiságát. - De nem akarsz elválni, ugye?
- Persze, hogy nem. Mármint - mély lélegzetet veszek, és beletemetem az arcom a tenyerembe egy rövidke pillanatra, majd folytatom. - Nem feltétlen akarok elválni, de ha nem sikerül rendbe tenni a dolgainkat, és úgy látom, hogy Soniának is jobb lenne ha külön mennénk, akkor elgondolkodnék rajta. De még egyszer mondom, nem akarok mindenáron elválni, bolond lennék!
- Akkor tulajdonképpen nincs is semmi baj, nem?
- Azért ennél bonyolultabb.
- Mitől lenne az? Itt egyedül ti vagytok azok - kiissza a maradék kávéját, és beteszi a bögrét a mosogatóba.
- Harry, bárcsak el tudnám magyarázni ezt bárkinek is, de egyszerűen érzem, hogy baj van. Niall néha szörnyen viselkedik, mogorva, hisztizik, és fogalmam sincs, miért. Máskor pedig nagyon is kedves, figyelmes, de nem olyan, mint amikor megismertem. Mint amilyen az én Niallöm volt.
- Borzalmasak vagytok - hátat fordítok neki, amíg beszél, és keresek valami normális reggelit.- És gyerekesek.
- Sajnálom, nem tehetek semmit, amíg a barátod is így viselkedik - sóhajtok, és felé biccentek, hogy kér- e szendvicset.
- Igen, köszi - reagál, de szinte azonnal beáll mellém segíteni. Természetesen végig dumál, ám bármennyire is igaza van, bánt, hogy még ő is rögtön tudna megoldást a problémáinkra.- Ez visszafelé is működik. Nem kell mindig neked lenned a tükörképnek, Eire.
- Ezt hogy érted? - nem nagyon nézünk egymásra, csak arra figyelünk, hogy egyben maradjon a reggelink, és ne szabdaljuk szét a kezünket.
- Ha Niallnek rossz kedve van, neked nem kell azonnal mély depresszióba zuhannod.
- Ezt úgy mondod, mintha olyan könnyű lenne boldognak lenni, ha az ember tízméteres körzetében egy hisztis Horan van. Éltél vele, évekig voltatok összezárva.
- Igen, ahogyan te is, ezért tudom, hogy lehetséges - megfogja a kezem, kicsit meg is szorítja.
Tudom, hogy mit akar elérni ezzel, átlátok rajta, és értékelem a segítségét, de hangozzék bármilyen egyszerűen az egész, a fejemben még mindig nagy a káosz. Így hát muszáj tovább sorolnom az aggályaim.
- De nem csak a hangulatingadozásainkról van szó - kihúzom a kézfejem a tenyeréből, és vészjóslón a hátunk mögé pillantok. Pontosan tudom, milyen pofon egyszerű ebben a lakásban teljes csendben, némán létezni.
- Hát?
- Niall nem hazudik. Soha. De parádésan kikerüli az igazságot: olyan számlákat hagy szét maga után, amire nem képes magyarázatot adni, és én nem tudom, hogy ez nekem jó, vagy nem. Fogalmam sincs, milyen nőkkel vagy haverokkal üti el az időt ott, ahol annak idején mi ketten jártunk. Éttermek, kávézók, rejtélyes belépők, autópálya díj! Mit keresne Manchesterben Niall? Mert nem mondom, hogy meg van tiltva neki a vezetés, de senkit sem tudnék mondani, aki ott lakna, és hirtelen nagyon fontos találkozójuk lenne ott, de ha mégis, ez nem olyan kis dolog, hogy ne szóljon róla - veszek néhány mély levegőt, ugyanis ideje lassítanom, különben szívinfarktust kapok. - Régen egészen máshogy működött köztünk ez is. Szólt, akkor is, ha csak öt perccel később érkezett haza, mint számolta, hogy ne aggódjak miatta. Naponta többször beszéltünk, és ha valamelyikünknek váratlanul kocsiba kellett ülnie, és elhagynia a várost, szóltunk a másiknak, hogy ne várjon feleslegesen, vagy, az én esetemben, hogy ne izguljam halálra magam miatta. Harry, én még mindig rettenetesen féltem őt, mert folyton az jut eszembe, hogy megfájdult a térde, és valami borzalmas dolog történik vele!
Letöröl pár könnycseppet az arcomról, és szorosan magához ölel.
- Nincs mitől tartanod, a műtét óta már sok-sok év eltelt, Niall már jóval előbb érzi, hogy fájni fog, mielőtt a térde jelezné. Azok az apróságok pedig tényleg kicsi, jelentéktelen semmiségek. Biztos vagyok benne, hogy ha tehetné, csak golfozna, és itthon lenne veletek! - megnyugtat a hangja, még akkor is, ha csak el akar csitítani. Jó hallani, hogy nem vagyok teljesen őrült, csak egy picikét.
- Hát hogyne..! - belecsuklok a mellkasába, amin mindketten nevetni kezdünk. Megtörlöm a szemem, és az ölelésből kibújva magamhoz veszem a tányért, amin már vagy egy tucat szendvics van felhalmozva. - Gyere, reggelizzünk meg, aztán megyek Soniahoz fel.
- Egyél csak, addig lehozom - újratölti a bögrém kávéval, egy pillanattal később pedig már a lépcsőn nyargal felfelé.
Én pedig csak nézek utána, és azon gondolkodom, hogy mivel érdemeltem ki az egyik legjobb barátomat!? Mert Brittanyt az égiek küldték, és egy hozzá hasonló bajtárs mindenkinek jár, de hogy kettő is megadasson, az már sokkal több, mint szerencse. Szinte biztos, hogy azért kaptam őket, hogy kárpótoljanak a botrányos magánéletem miatt.
- Jó reggelt - Niall kicsit kócosan, póló nélkül jelenik meg, szemei alatt halvány karikák.
- Jó reggelt - azonnal felpattanok, hogy hozhassak neki is egy tányért, és bögrét a kávéhoz.
- Köszönöm - a gyomromban millió apró pillangó kezd szálldosni, és izgatottan várom, vajon milyen lesz együtt reggelizni, de Niall nem ül le, a pultnak dőlve tüntet el egy szendvicset, és rekordsebességgel dönti magába a tejeskávét. Még le sem nyeli az utolsó falatot, de már a mobilját nyomogatva távozik, én pedig leforrázva, a megsemmisülés szélén imbolyogva ülök vissza a helyemre.
- Jó reggelt - hallom, hogy találkozik Harryvel és a lányunkkal, a torkomban lévő gombóc pedig emlékeztet arra, mitől is olyan nehéz nem reagálni a férjem mogorva viselkedésére.
Mintha egy kést döfne a szívem kellős közepébe, ahogy végig kell hallgatnom a bájcsevelyt, ahogy édes hangon szól Soniahoz, és természetes jóindulattal beszél Harryvel is. Egyedül én vagyok ezen az átkozott Földön olyan szerencsés, hogy minden erőfeszítésem ellenére semmibe vegyen. Felvetődik bennem a kérdés, vajon kettőnk közül ki is akar válni, de a következmények miatt elfojtom magamban a gondolataimat. Semmi kedvem hangos, keserves sírásban kitörni, amíg az életem legfontosabb férfiai alig pár méterre épp azt ecsetelik, milyen gyönyörű és okos a lányunk.
Inlább csak felállok, kidobom a kukába a reggelim maradékát, kiöntöm a kávém, és úgy teszek, mintha elfoglalt lennék. Kézzel mosogatok, nem kapcsolom be a mosogatógépet, letisztítom a tükörsima, foltmentes konyhapultot, letörölgetem a kenyérpirítót és a kávéfőzőt, betolom a székeket, pótcselekvések sorozatát iktatom be, de az idő nem múlik, és ugyan úgy egyedül találom magam, mint mikor hozzákezdtem.
Abbahagyok mindent, teljesen felesleges, felmegyek én is, hogy felöltözhessek és elköszönjek Soniatól, mielőtt elindulnék dolgozni.
- Ma is korán jössz? - meglep Niall érdeklődése. Olyannyira, hogy egy pillanat erejéig azt sem tudom, mit mondhatnék neki.
- Szerintem nem, de majd csörgök - lesimítom a felsőmet, magamhoz veszem a táskám, és leguggolok a padlón játszó lányomhoz.- Szép napot, gyönyörűm - puszit nyomok a homlokára, és az előszobában felveszem a tegnapi magassarkúm.- Jó szórakozást!
- Vigyázz magadra! - Harry a földön fetrengve integet, épp a második emeletet építi a hasára a lányom az óriási fa építőkockáiból.
- Vigyél ernyőt - Niall komor, mély hangon szólít meg. Háttal állok neki, aminek örülök, így kevésbé látványos, ahogy libabőrös leszek a hangjától. Elég csupán oldalra pillantanom, látom, hogy felém nyújt egyet.
- Köszi - próbálok mosolyogni, pont úgy, ahogy ő tette tegnap koraeste, de legnagyobb sajnálatomra válaszként csak megrántja a vállát, és visszavonulót fúj.